Oldal nyomtatása - Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás

Az Intelligens Csajozási Pua Fórum

CSAJOZÁSI TUDÁS TÁRHÁZA - PICK UP KNOW HOW => ISMERKEDÉSI STILUSOK => A témát indította: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 02. Szerda, 18:46:18

Intelligens Barátnőszerzés könyv Jimmitől, katt!   XI. Puafesztivál Tábor - 2019-ben. - Gyere el!

Cím: Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 02. Szerda, 18:46:18
Izgalmas napom volt. rettenetesen megb@szott a szakításom, ezért pusztán kíváncsiságból felmentem egy online társkeresőre, hogy milyen a felhozatal.
Volt fent egy csaj, akiről csak annyi látszott, hogy nagy mellei vannak és vékony- sportos, a fejét takarta a haja, és egy fitnesstyúk. Ráírtam mindkettőre. Nagy mell picit szivatott, de viszonylag gyorsan belement a randiba. Vele kb. maga voltam a flegmaság. Nem akartam én semmit mára, fáj még a létezés is ,szl. leszartam az egészet. Ms.Fitness viszont túl könnyen adta magát, ezért randit beszéltem meg hozzá. Mivel lassan indulnom kellett Ms. Mellel is megbeszéltem egy randit három órával későbbre a Borároshoz. 

Ms.Fintess kint lakott a fenében kőbányán, GPS-el is alig találtam meg a házat. A lakótársa nem volt otthon, piával kínált, amit nem fogadtam el, mert vezetek. Alig 10 perc után elkezdett arról siránkozni, hogy minden pasi kihasználja, a csávók csak azt akarják, és egyre jobban olyan érzésem támadt, hogy szegény egy szeretethiányos lány, aki kb. mindenkivel összefekszik, és tudtam, hogy nem lenne szabad beállni a sorba. Dumáltunk egy picit, mesélt a kondiról, és hamarosan nem volt rajta a felsője és a hátát masszíroztam. Ez valahogy úgy jött, hogy elmagyaráztam neki, hogy a szomorúságtól rossz a tartása, húzza ki magát. Itt megfogtam és elkezdtem masszírozni. Ledumáltam róla a felsőt, majd onnan már csak el kellett kalandozni izgalmasabb tájakra. Nem esett jól, hogy meg fogom húzni, de nekem sincs jó pediódusom, és annyira brutálisan feszes teste és melle volt ennek a nőnek, hogy nem bírtam megállni. Eléggé gáz volt, hogy már ketyegett az óra, hogy a másik randira odaérjek, így rövidre kellett fognom a végét. Amúgy lefelé a lépcsőházban extrém sz@rul éreztem magam. Kb. úgy, mintha megcsaltam volna az exem. túl könnyen ment, túl gyorsan, és ez a dugok - megyek arc nem én vagyok.

Boráros: utolsó pillanatban esek be. A csaj jön, élőben helyes, bitang nagy kipakolt mellekkel. kiderül,hogy ő meg versenyszerűen kickboxol, azért ilyen az alakja. Első szóval bekóstol: online nagyobb volt a szád. Asszem ez a shit test. Ott nem volt humorom kezelni, mert még fáradt voltam az alig befejezett dugástól, így csak annyit mondtam vigyorogva, hogy az én koromban már visszafogottabb az ember. Gyakorlatilag mentünk a 60 fokban a körúton, és oltott végig, én meg telibe le sem szartam, és jókat röhögtem az oltogatásain. Valamiért az volt az érzésem, hogy meg akar törni.

Egy szutyvadt gyrososnál álltunk meg - én mondtam, hogy éhes vagyok és meghívtam valami főzelékre. Szembe ült, mellek az asztal felett. szép volt, de nem annyira az esetem. Dumáltunk ,online társkeresőről, az exeiről, és egyre többet oltott. Amikor lebuzizott - párszor előfordult :) - akkor mindig jót röhögtem, és olyasmiket mondtam, hogy "pedig még tűsarkúban nem is láttál..." Szerintem tetszett neki, hogy nem magyarázkodom. Az utolsó oltására konkrétan elásítottam magam, és kijött belőlem a frankó
"Figyelj Gizi, ne fárassz, öreg és fáradt vagyok én már ehhez. Most szakítottam, és alig egy órája dugtam meg az egyik badoodublőrődet. de mindez kutyafasza ahoz képest, amit te tolsz itt,  gondolod, hogy elbírom én ezt a lelki terhet? " a csaj nyelt egyet, majd közölte, hogy nem vagyok az esete. :) Azóta kb. folyamatosan írogat messengeren.

Jajjjj....kemény a lázadók élete...:)     
 
Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Shancee - 2017. Augusztus 02. Szerda, 20:03:50
Szép. Kalandoknak első osztályúak ezek a sztorik. Neked nincs gondod a nőkkel semmilyen szinten. Te 40-es pali vagy? Ezek a nők milyen évjárat voltak kb? :D

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 02. Szerda, 20:59:41
Köszönöm! Brutál leírni, de már közelebb a 30-hoz, mint a negyvenhez.  ( szerk. freudi elírás: természetesen közelebb a 40-hez)
Ms.Fitness-t 32-nek saccolom, Ms.Mellről tudom, hogy 26.
Sajnos van gondom velük. Ismerkedni kiismertem őket, az könnyű terep. De olyat választani, aki érdekel is, megfog ráadásul bízni is tudok benne...
Itt még nagyon sok a tanulni és az önfejleszteni valóm.  

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2017. Augusztus 03. Csütörtök, 01:00:29
Szentesipeti stílusához hajaz az írás. 2009-2011. közt volt aktív pua.

Maga a sztori, viszont ritkaság. Ebből másoknak el lehet lesni a mindsetet.

Mert egy ilyen "Hülyepicsának" valóban mehet ez:

"Figyelj Gizi, ne fárassz, öreg és fáradt vagyok én már ehhez. Most szakítottam, és alig egy órája dugtam meg az egyik badoodublőrődet. de mindez kutyafasza ahoz képest, amit te tolsz itt,  gondolod, hogy elbírom én ezt a lelki terhet? " a csaj nyelt egyet, majd közölte, hogy nem vagyok az esete. Smiley Azóta kb. folyamatosan írogat messengeren. "

Ha egy kezdő, vagy akár nem olyan kezdő srácnak ilyet tolni nem lehet. Nulla kongruencia.

Aki lightosabban tesztel, és kevésbé kalibrált csaj, annak maximum:
"Figyi! Kinőttem már az ilyenekből, elég fárasztó ez. Nemrég szakítottam kedvesemmel, és nem olyan rég egy másik lánnyal randiztam, de az egész semmi ahhoz képest, amit te nyomsz nekem. Szerinted elbírom én ezt?"

A lényeg, hogy lásd az alapelvet mögötte.
van itt push-pull, kvalifikáció és bőség mindset demonstrálás ezerrel.

Főleg azoknak a lányoknak kell ezt, aki ezerre tolja a tesztet!

Másik tanulság: online ha jól néz ki a csaj, akkor nehéz nem lelki sérültet találni köztük. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 03. Csütörtök, 06:18:23
Köszönöm! Kb. annyira sz@rtam ezekre a randikra, hogy ha pont az ellentéte történik, akkor sem változtatott volna a hangulatomon.  

Leállok amúgy az online-al. Tízből 8 lány vagy frissen szakított és sebtapaszt keres, vagy belépett a 28 körüli pánikbaesős, mindegy ki, csak vegyen feleségül és csináljon nekem gyereket típus. Szerencsére ezeket villámtempóban szúrom ki. Azt már látom, hogy vlsz. utcán kisugárzás alapján vagy szockörben fogok ismerkedni. Csak a hitemet kell visszanyernem, és a bizalom képességét. Sajnos érzem, hogy nagyon megcincált a kapcsolatom.

Jövő héten jön pestre egy régi szilikonmellű lány, akivel a kapcsolatom előtt rendszeresen dugtunk, de komolyan ambivalens érzéseim vannak. Még mindig úgy érzem, hogy az exemhez tartozom. Ez nem beteg?

Szerk: Szentesi Petitől találok valami anyagot? Ha alapból volt ilyen a stílusa, akkor szerencsés ember lehetett. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: tibour - 2017. Augusztus 03. Csütörtök, 08:35:06
Hosszú évek óta ez az első normális beszámoló. Köszönjük szépen, csak így tovább!

Azért figyelj arra, hogy az exeddel kapcsolatos érzéseidet feldolgozd és ne mérgezze tovább az életedet.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 03. Csütörtök, 10:58:40
Hát. Attól félek még egy darabig fogja. Átbaszottnak érzem magam. A lány tudom, hogy szeretett és komolyban gondolkodott, mégis mindenkinek riszálta a picsáját. Árulásnak fogom fel, és nem értem, hogy miért érte meg neki ez, amikor tudta, hogy zavar. Részben nem tudatos arra, amit csinált, nagyon közvetlen típus.
Viszont azt nőként nem lehet nem észrevenni, hogy Laci hoz-visz lakást nézni, Feri elvisz ejtőernyős ugrani és úgy néz rád, mint a cafatra, Géza intézi a repjegyet és mindnek nyalogatja a szája szélét, basztatja a haját, és ezer egyéb mód ad jeleket. Én ezt úgy fogom fel, hogy SZEXET HAZUDIK nekik, hogy validációt, előnyöket, értékeket kapjon. Én 100%-ban állatan a kopcsolatban, pasiként túlzottan rendben vagyok magammal ahhoz, hogy a kis rajongók figyelme vagy pinája kelljen, és nehezen fogadom el, ha a so called párom ilyen-olyan pasiknak a viselkedésével szexet hazudik.

tudom, hogy neki az is rosszul esett, amikor kedvesebb voltam a kolléganőjével, és folyamatosan bizalmatlankodott. Azt gondolom, hogy azért, mert ő volt ilyen.
Tudom, hogy visszacsinálhatnám, de az a baj, hogy egy száz éve bevésett viselkedésmód vagy talán túlélési stratégia már nem fog változni. Engem meg mindig is zavarni fog, ha a párom pasiknak szexet hazudik, ezért ők azt hiszik, hogy energiabefektetés után baszható.

Lehet nagyon kategorikus vagyok, de nem tudom másképp látni.
És tény: még kurvára bosszant.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: tibour - 2017. Augusztus 03. Csütörtök, 11:29:50
Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való. Te talán nem vagy a vágyaid rabja? Én talán nem vagyok a vágyaim rabja, még ha csak pillanatokra is? Dehogynem.

Te nem hazudozol egész nap? Én nem hazudozom egész nap? Dehogynem! Mind hazugok vagyunk. Egyikünk sem mindig azt kommunikálja, amit a szíve legmélyén érez.

Te bánkódsz, ezért bosszút állsz azzal, hogy minden lehetséges nőt megkúrsz. Hazudsz magadnak. Ez van, barátom. Igazság és hazugság között nincsen éles határvonal. A legjobb amit tehetünk, hogy törekszünk az igazságra, az elfogadásra, megbocsátásra, szeretetre.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 03. Csütörtök, 11:45:08
Dehogy kúrok meg minden nőt. Ez nem megoldás, és csak újabb szenvedést és rossz karmát szül. Francnak sem kell. Leginkább az zavar, hogy volt már egy körünk a gyengék keringőjében, és őt büntettem. Teljesen tudat alatt jövő szúrkálásokkal kihasználtam, hogy ő akarja jobban, és megbüntettem minden egyes rossz érzésért, amit okozott ( okoztam magamnak, hogy eltűrtem a szitut) és nem voltam annyit tudatos / erős, hogy ezt kontrollálni / elengedni tudjam. A hiba itt van...

Úgy látom, hogy tudni kell, hogy mi kell nekünk, és egy percet nem eltölteni ott, ami nem az, mert nem az elvárásokkal van a baj, hanem azzal, hogy ott maradunk, ahol nem azokat kapjuk, és elkezdjük átformálni a másikat és magunkat- ez egy szintig oké, egy szint felett óriási destrukció...

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: tibour - 2017. Augusztus 03. Csütörtök, 15:43:48
Leírnád konkrétan a helyzetet, hogy milyen játszmákat játszottatok?

Mit érzel ezzel kapcsolatban? Bűntudatot, undort?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 03. Csütörtök, 16:34:53
haragot.
A csaj állítólag szeretett, a viselkedésével mégis kb. minden pasival flörtölt. Én úgy fogom fel, hogy ez árulás, mert ezzel szexet hazudik, ami megalázó a párodra nézve. Full bizalmatlan volt, teljesen ok és értelem nélkül. Bennem egyre nőtt a kétely: nem fogok gyereket csinálni egy nőnek, aki riszál mindenkinek, de kurvára éreztük egymást, így ezt megérezte, hogy elkezdett távolodni. Én kivágtam, mert nem bírtam ezt, lett 3 hét no contact, és úgy jött vissza, mint aki repül...De annyi volt bennem a sértettség, hogy hiába az állat szex, a szeretet(szerűség) és a lány kötődése, a kétely, hogy ez vezet-e bárhova állandóan előjött. őszinte gyerek vagyok, ennek hangot is adtam, amin megsértődött, hogy miért nem a jelenre koncentrálok, miért hánytorgatom fel a múltat. ( miért baszki, nem ő nézte végig, ahogy egy közös melón három napig végigflörtölök egy kollégával :) ) jött, akarta, de már nem hittem neki, nem hittem el, hogy alkalmas rá.

Lehet én vagyok túlérzékeny, de még a tesója azt mondta, hogy "túl közvetlen, amit nyilván mindenki félreért")  Szl. azt gondolom, hogy ha ilyen, akkor így kéne elfogadnom, de én nem fogadom el... innentől a téma fájhat, de vége van... A baj az, hogy hamarosan megint lesz egy közös munkánk, amit együtt vállaltunk be, és egy szobában kell(lehet, mert akarjuk)  aludnunk.  Ez megint meg fog cincálni, hacsak nem zárom le magamban ezt 1,5 hónap alatt...

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 03. Csütörtök, 16:45:21
Közben megvan a hétvégi újabb szex...
Elképesztő, milyen könnyen ment. - bár nyugtával dícsérjük, szl. nem kiabálom el.
Egy meghívott elődadóként képzést tartottam - kemény konfliktusok bevállalásával, olyan introvertáltan beszólogatósan, de erősen szakmai dogmákat döngetve. Utána a kollégám bemutatott egy jelen lévő csajnak. Kicsit dumáltunk, hármasban kajáltunk, akkor futott az előző felvonása a szakításomnak, arról meséltem, de amúgy  semmi extra. 

A csajjal összefutottam ma a társkeresőn...

És kb. elkezdtünk egymásnak udvarolni, amire konkrétan feldobtam, hogy megdugnám...
Ő meg csak annyit kérdezett, hogy mikor érek rá.
Kijött a napallergiám, ezért kértem két nap türelmet, de kb. ennyi volt. Ha érdekel titeket, felteszem a szöveg rövidített lényegi részét.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 07. Hétfő, 20:44:23
Hát skacok, a hétvégi lánnyal csúnyán elcsúszott a dolog. Levittem anyukámat horvátországba tengerpartozni három napra, és olyan napallergiám lett, hogy én nem bírtam magam nézni a tükörben, úgyhogy lemondtam az egészet. Esküszöm pszichés, mert még az exemhez tartozónak érzem magam. Tibour mester, ha olvasod ez, légyszi áruld el, hogyan tudnám elengedni a haragot, amit iránta / felé érzek? Kizárólag engem mérgez, ráadásul amikor kommunikálunk, mindig odaszúrok valami bántót, pedig esküszöm nem akarom.

Meg kéne írni neki a frankót, hogy milyen megbántottnak és átbaszottnak érzem magam és akkor elmúlik? 
Az olyan picsogásféle, nem?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Shancee - 2017. Augusztus 07. Hétfő, 22:54:05
Zoli: Nem fontos írnod neki, teljesen lényegtelen a gyógyulásod szempontjából. Mi a megoldás?
Elismered saját magadnak a dolgot, hogy kibaszottul bánt téged ez az egész. És fáj, dühös vagy... vagy egyéb negatív érzés(ek) amit ez az egész okoz.

Elkezdesz nem ellenállni az érzések energiáinak, hanem odafigyelsz rájuk, hagyod lenni őket csak úgy.
A legfontosabb, hogy tényleg ne állj ellen az érzéseknek. Ha nagyon sok negativitást halmoztál fel magadban a témában, akkor lehet, hogy rádtör a sírás...

Rágondolsz a dologra, megfigyeled az érzéseket, hagyod lenni őket. Egy idő után elfogy az energiájuk és már nem fognak tovább kínozni.

Ami még fontos, hogy nem vagy sem a gondolataid, sem az érzéseid. A tudattal a legjobb azonosulni. Mikor rájössz, hogy csak megfigyelő vagy itt és a TUDATOD átveszi az irányítást a dolgok felett egy bizonyos tudatszint elérése után. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 08. Kedd, 09:46:39
Köszönöm!
Ezt fogom tenni.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: tibour - 2017. Augusztus 08. Kedd, 15:46:02
Shancee leírta a magas szintű érzelmi kezelést. E mellett ajánlott az ezzel kapcsolatos programokat, viselkedést is megvizsgálni.

Értelmetlen levelet írni, mert csak a negatív álláspontodat erősítenéd, csak magadat hergelnéd.

Olyat viszont kipróbálhatsz, hogy leírod magadnak, hogy mit érzel, mit szeretnél. Aztán kimondod, hogy elengeded.

Az őrlődésed a picsogásnak a súlyosabb formája. Én is tudok néha akár hetekig is őrlődni. Engedd magadnak az őrlődést és csak figyeld magadat közben, mintha egy fotelból néznéd a belső filmet. Hagyd, hogy pörögjön magától az a film. Engedd meg, hogy szenvedj, adj bele apait-anyait. Csak figyelj, és ne akadályozd magad őrlődés közben. Éld meg az őrlődést, adj teret neki. Ugyanazt mondtam sokféleképpen.

Másik módszer, hogy tudom javasolni, hogy olvasd el a tudatosság tudománya c. topikban az "egyszerű és nagyszerű eszközök" c. részt, és próbáld ki az egyiket. Az alázattal kapcsolatos módszert.

Meg is kereshetsz személyesen, mivel életvezetési tanácsadónak/lelki segítőnek készülök, és gyakorlásnak jól jöhetsz. A közelben lakom. Szerintem tudok segíteni feldolgozni ezt a dolgot.

Amúgy meg nekem is az a fő kattanásom, hogy hajlamos vagyok belül szinte a végtelenségig küzdeni. Na arról kell valahogy leszokni! Spirituális közhellyel ezt úgy nevezik, hogy túl nagy egónk van. Az egy dolog, hogy van is mögötte érték, de attól még biztosan baszott nagy egód van neked is. Egyelőre még nem tudom hogyan kell abbahagyni a küzdelmet, de hamarosan meg fogom találni a választ. Mindenesetre, ha már tudatában vagy annak, hogy te belül küzdesz, már akkor sokkal előrébb vagy, mintha elfojtanád az egészet, és nem tudnád mi folyik.

Az egyik, amit megtanultam most az, hogy még mielőtt teljesen beszippantódnék az elmémben lévő sztorikba, eldönthetem szabadon és szeretettel, hogy belemegyek-e ebbe a gondolatmenetbe vagy. Szóval légy éber, és ha rád jön, hogy sztorizgass vagy küdjél, figyelmeztesd magad, hogy nem muszáj belemenni ebbe. Ha feljön benned bármi rossz érzés, csak hagyd, hogy legyen, anélkül, hogy elkezdenél sztorizgatni, vagy megoldási stratégiákat gyártani.

Erről jut eszembe, hogy van az erőszakmentes kommunikáció nevű módszer, amit érdemes alkalmazni ilyen helyzetben is. Ha utánanézel, jó lesz neked.

Másik, hogy szerintem nagy segítség lehet, ha elkezdesz magadtól kérdezni.
Mint pl.
Megéri-e ez a küzdelem?
Megtettem minden tőlem telhetőt?
Mit akarok én valójában ettől az egésztől?
Mi az az érzés, amit nem akarok tudomásul venni?
Miről is szól ez az egész?
Mi lehetséges még?
...stb.

(ez a két utolsó a legfontosabb, mert ha felteszed ezeket, akkor automatikusan eltávolodsz a problémától, és nem fogsz a részletekbe veszni, hanem képes leszel az egész képet látni)

Szerintem ez nagyon hasznos módszer, mert a saját lelkedhez kell legvégül mindig fordulni. Ott van benned minden bölcsesség. Meg van benned minden válasz, csak a megfelelő kérdést kell megtalálni hozzá. Ha nincs ötleted, mit kérdezz, akkor egyszerűen kérdezd meg, hogy "mi lenne most a legjobb kérdés?"  
Másik nagyon hasznos dolog, hogy kérj segítséget a felfogásod szerinti Istentől.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 15. Kedd, 21:11:11
Egész jól megy a szakításrehab. Az exem felé irányuló harag eltűnt, úgyhogy barátilag újra felvettük a fonalat. Megbeszéltem vele egy éjszakát, amikor egy szót nem szólunk. Ez állat volt, mert így nem tudtunk veszekedni. Összefutottam egy régi szilikonmellű fb-mal is, vele nehéz lett volna elkerülni a szexet, az is jó volt, de az exem valami más dimenzió. Közben egy lánnyal eléggé egymásra cuppantunk - kipróbáltuk egymás autóját - és erős vibe mellett ment egy egész estés túlfűtött chat, de elragadt a munka sodra másnap.

Aztán - csak a próba kedvéért, hogy hogy megy -  nyitottam egy szigetlakó kettes setet az auchanban.  Hát ennyire tehetségesen elbaszni szerintem kevés fórumtárs tudta volna. :)
 :sign0151:

Eleve szétcsap a parlagfűallergia, ami nem tesz túl jót a hangomnak és a szemem is úgy néz ki, mint egy idült alkoholistáé. Elment mellettem egy nagyon jó alakú meg egy csúnyácskább lányból álló kettes set. A csaj kis kék miniben.  :035: Intent semmi, de olyan jó lábai voltak, hogy gondoltam teszek egy próbát, mit tudok még :) hát....
 Hagytam menni őket, amikor legközelebb összefutottunk, eye contact. Majd a pogácsáspult egyik oldaláról nem túl nagy meggyőződéssel szóltam át a másikra.
- figyi, nem merlek megszólitani, mert béna vagyok életkormegállapításban, és félek, hogy akár az apukád lehetnék...:)
A csaj arcát itt láttam először, és bár helyes volt, de közel nem volt annyira szép, mint a teste, így ez után az épületes nyitás után - a csaj arcára volt írva, hogy rögtön megtette a hatását - még tovább csökkent az intent. A csaj barátnője válaszolt: 23
én: az jó, az már egész ivarérett....     csak valahogy a kedvem nem jött meg.
A csajok valahogy átkerültek a pogispult másik feléről az én térfelemre, de kölcsönösen nem szimpatizáltunk annyira egymással.

A bnő közölte, hogy "targetünknek" van barátja, mire én lenyomtam a klasszik "nekem több is van" bullshitet. A lány: de nekem igazi barátom van.  Elkezdtem az orrszőrös - elhízós forever happily ever after barátpusztító sablont, de konkrétan nem volt türelmem végigmondani, így út közben félbeszakítottam magam: nincs nekem ehhez türelmem baszki...) és mosolyogva elköszöntem...:)

Hát...

Szerk: visszaolvastam, ez így túl epic ahhoz képest, ami történt. Ha befejezem, akkor simán ők sétálnak el. :/
ráadásul sz@r helyre írtam, itt már jobb lesz.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: J.D. - 2017. Augusztus 15. Kedd, 22:30:25
Nem úgy tűnik hogy nagyon élvezted volna. (?)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 16. Szerda, 18:30:15
Hát...az a helyzet, hogy a parlagű szezon alatt nincs olyan dolog, amit élvezni tudok. Az autós kislány társaságát nagyon élveztem, a szilikonos kúrás jó volt, de utána utáltam a két órát ,amit illemből a lánnyal kellett tölteni, ez a nyitás dolog meg nem az én műfajom. Csak akkor megy - de akkor jól megy - ha van valós érdeklődés. De így...Az volt a célom, hogy kipróbáljam megy-e, és végül is mosolyogva jókedvűen jöttem ki, de csajozásnak nem volt mondható...:)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 17. Csütörtök, 19:18:34
Pusztán tanulságként teszem fel a mostani társkeresős szösszenetemet:

Előzmény:
online randi egy csinos csajjal - kb. a kevés társkeresős jó nők egyike.
laza talk, némi eszkaláció, de inkább AFC érdeklődés, kiderül üzlettyúk, utána elvittem a helyre, ahová a tesójával ment, hívott, nem mentem.

Utána még elküldtem neki a radikális őszinteség linkjét - itt találtam a fórumon - aztán ezer más dolgom volt így nem kerestem.

Ma rámír:  (kb. 1 hét elteltével)

Szia Zoli, csak latom itt az elozo uzeneteinket es eszembe jutottal, remelem minden jol megy a weboldal tartalom irassal!  nem tudom mit kuldtel a multkor de biztos erdekes lehet "

azta, milyen jól nézel ki még mindig azon a rajzolós képen. minden oké, csak b@szogat az élet. kijött az éves parlagfűallergiám és ha lehet bezárkózom egy hideg szobába, mert úgy nézek ki, mint egy idült alkesz.  Veled mizu? A könyv a Radikális Őszinteség: Brad Blanton. Szerintem nagyon érdekes.
mondtam már, hogy nagyon szexi szád van?

Itt megy egy sor duma az allergiámról meg a szájáról, de erről nem fárasztalak titeket.

A lényeg az átvezetés után kezdődik:

mióta kijött -szerk. az allergia - csak döglök, olvasok, izgalmas önfeljesztő videókat nézek.
amúgy nem jó ez a radikális őszinteség. Figyelj: most is pl. azt érzem, hogy össze-vissza bullshitelünk, miközben masszívan le akarok feküdni veled, közben picit aggódom, hogy ezt nem értenéd-e félre, vagy akarnál belegondolni túl sokat.

Ezt úgy értsétek, hogy minden átmenet nélkül, és azért a randi hangneme nem ez volt.

itt jön egy kis döbbenet, elviszem oda, hogy tök rendben van, hogy a szakítása után még nincs kész egy kapcsolatra, de dugni akar valakivel. felépítek egy valóságot, amibe ez simán belefér - sehol nem tiltakozik, pedig egy olyan kis konszolidált helyes nő volt, akiről sosem gondolnád, hogy egy ilyenért nem zavar el - kicsit írok neki arról, mit csinálnánk, majd közli, hogy ma már nem jó neki, mert elutazik, de jövő csütörtökön hazajön... :Woot_Emoticon:

Ennyit arról, hogy a lányok - a cuki helyes lányok - mennyire szentek...:)
nem tudom már ki írt a radikális szinteségről, de köszi neki! Tök jól bevezeti ezt a témát.:)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 18. Péntek, 21:46:57
Hát srácok, azt hittem, hogy nem tudok már új dolgokat megtapasztalni szexben, de az élet rámcáfolt.
A múltkor írtam, hogy találkoztam egy lánnyal egy előadásomon, egy kolléga mutatott be neki. Belefutottam badoon, és a radikális őszinteség jegyében pikk-pakk megírtam neki ( is) hogy megdugnám. Vártam a hideget-meleget, de helyette egy lelkes okét kaptam. Aztán kijött az allergiám, és semmi kedvem nem volt hozzá.
Ma viszont elhatároztam, hogy a kínai doki, full hatástalan allergiagyógyszerek után mentálisan rendberántom magam, és mit ad isten, tényleg jobban lettem. Ráírtam a csajra, hogy mikor, mire  ő azt mondta, hogy menjük el egy kávéra valahová.

Az utóbbi időben irtó rosszfiúsan tolom - inkább úgy mondom, hogy pofátlanul kimondom, amit gondolok -  úgyhogy írtam neki, hogy nem igazán szeretek randizni, de van-e nála klíma... Ő azt mondta, hogy kávézni szeretne, mire megkérdeztem, hogy milyen a kávéja.

A lényeg, hogy megbeszéltük, hogy ha végzek a marketingessel, akkor írok és megyek. Abban maradtam vele, hogy ma szexelni nem akarok, mert még fáradt vagyok, de egy masszázst mindenképp kérek...

Hát  :-\...úgy kezdte, hogy egy füstölővel (!) végigizgatott, aztán csinált olyanokat, hogy csak néztem, aztán már nem bírtam magammal.

A konklúzió: a kedvesnek látszó lányok nagyon nem mind vérszegények, mindig van mit tanulni, viszont SOSEM tudsz úgy találkozni egy lánnyal, hogy ne sérülne akkor, ha te nem akarsz többet. Sajnos a végén nagyon előjött a mi lehetne ha. Erre is korrektül mondtam ,hogy semmi, de ez akkor sem jó így. Elkerülhetetlen, hogy bántod a nőt, ha csak szexelsz vele?  Egyre jobban úgy látom, hogy igen, mert ez csak egy szerertetpótlék számára, ami után még nagyobb az űr...

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Pityler - 2017. Augusztus 19. Szombat, 08:44:44
Ráadásul akkor ezek szerint nagyon oda is tette magát szegény, hogy lenyűgözzön. Mindenesetre nem hazudtál neki, az a lényeg, tehát ebből a szempontból nem hitegetted, de ő azért úgy tűnik, mégis reménykedett.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 24. Csütörtök, 22:49:11
Ez a sztori jól alakult. Beszéltem a lánnyal párszor azóta, és full nyitottan elmondatam neki, hogy valahol az ő sara, hogy nem jut egyről a kettőre a pasikkal. Többre kell értékelnie, és jóval drágábban adnia magát, és akkor rögtön feljebb mászik az árfolyama. A dolog betalálhatott, mert törölte magát a társkeresőről.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Xnemorf - 2017. Augusztus 25. Péntek, 14:40:30
Bennem még a csajokkal szemben van egy fajta "félsz", hogy nem akarom elveszíteni a lehetőséget még ha csak dugásról is van szó, pedig egyre (ijesztően) több lehetőség adódik rá. Szóval ugyanúgy látom őket, mint ahogy Te is elmondtad a lánynak vágja már arcon magát és legyen tartása, de ezeket valahogy nem mondom el nekik, mert a szex a célom az alacsonyabb tudatszinten álló csajokkal. Mintha szükségem lenne az extra kisajtolásukra. Értsd pl múlt hétvégén egy kétnapos kitérőről értem haza, ami után közvetlen rám írt egy másik csaj, akiről már akkor tudtam nem a legélesebb kés a fiókban. De, nem kellett több, elhívtam és aznap este szexeltünk, csupán azért, mert jól nézett ki.
Szóval én fél éve mentem szét barátnőmmel, de úgy érzem ezen a testiség szintjén idülten megragadtam. Nálad egy tízessel vagyok tapasztalatlanabb. Tudom, hogy nem vagyok elkésve, de ez egyszerre frusztráló és élvezhető. Úgy érzem most jön hasonló árfolyamnövekedés részemről. A kettősség pedig szerintem abból fakad, hogy egyszerre vágyom egy értékes nőre és mellette csak kötetlenül élvezni szeretném az életet felületesen, magamat is megvezetve. Tudom, hogy a vágyakozás az el nem fogadás szintje, amit csak akkor engedhetek el, ha feladom ezeket a programokat.

Update: most döbbentem rá, hogy tisztában vagyok vele, hogy az életem egyéb területein szeretném az értékeimet növelni, addig az "ilyen" lányokkal is beérem és a "komolyabb" csajokat alapból bukásnak tekintem.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Augusztus 28. Hétfő, 20:49:40

Tök pozitív arc lehetsz. Nehéz kérdés amúgy, amit feszegetünk, mert dugni jó, még akkor is k%rva jó, ha tudjuk, hogy ez sérülést okozhat az alacsonyabb tudatszintű lányoknál. Szerintem ha már tudjuk, az nagy előrelépés. Haverjaim olyen ideológiákat tudnak tolni arról, hogy miért jó egy nőnek, ha megdugják őket, hogy valami elképesztő. Szerintem ez a tagadás és felelősség nem felvállalásának a tipikus esete.

A mi szintünk már egy fokkal jobb, amikor legalább tudjuk, hogy mit csinálunk.

A legmagasabb szint az lesz, amikor már szükségünk sem lesz ezekre  a kósza pinára, mert megéljük az intimitást egy minőségi nő mellett egy párkapcsolatban  - és erre csak akkor leszünk képesek, ha mi magunk is minőségi férfivá válunk. Hát ez a hosszú út.

amúgy az ,hogy könnyű ma dugni, az vlsz. mindkét nem szegénységi bizonyítványa. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Szeptember 09. Szombat, 17:44:08
Segítséget szeretnék kérni. Ha idegen közegben vagy online kell csajoznom, az nagyon jól megy, de most meghívtak egy konferenciára előadónak, ahol szinte csak nők lesznek. Volt már ilyesmire precedens, és ilyenkor ezer tágra nyitott szempár néz, aztán betámadnak a csajok az átlátszó kérdéseikkel - persze sosem ezek, hanem a kedves szendék tetszenek.

A probléma persze nem ez, hanem a következő:

Egy hülye önkorlátozó hiedelem miatt nem tartom etikusnak a rájuk nyomulást, pedig iszonyú könnyű terep lenne.

Mivel itt én vagyok a szaki és a profi, valahogy szakmaiatlannak tartom a kezdeményezést, imidzsrombolónak, pedig ez is hülyeség.
Ettől meg úgy viselkedek, mint egy vagány de asszexuális ÁFCS.

Ti hogyan kezdeményenétek ilyenkor, hogy egy nő se sértődjön meg?
Fizikai kontakt is van az előadásban, simán ki tudok hívni bárkit, szl. elég sok lehetőségem van...
Ti hogy csinálnátok?

Előre is köszi a tanácsokat!

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: tibour - 2017. Szeptember 09. Szombat, 20:45:04
Nekem 2 ötletem támadt.

Az egyik, ha zavar téged a mester-tanítvány kontextus, akkor változtasd meg a tereped. Hívd el a kiszemeltet kávézni, egy másik napra, ahol szerep nélkül, önmagatokként tudtok ismerkedni.

Másik, hogyha az a baj, hogy zavar téged az alá-fölé rendeltségi viszony, akkor viszont nézd szembe a saját egóddal, a saját felsőbbrendűségi (vagy éppen a kisebbrendűségi, ha túlkompenzálsz) érzéseiddel és hiedelmeiddel. Ha eláraszt téged a pöffeszkedő, egofűtött érzés, akkor kezdd el figyelni a légzésedet 10 másodpercig, hogy kikerülj az egoisztikus tudatállapotból, és tisztán fogod látni, hogy mi a helyes döntés adott helyzetben. Biztos egy meghitt, egyenrangú kapcsolatra vágysz, ami őszinteségen alapul. Tartsd ezt az elmédben és engedd el az "énafaszagyerekvagyok" érzést közben. Légy őszintén önmagad, és mások is így fognak hozzád állni.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Szeptember 10. Vasárnap, 17:47:33
Tibour, olyan dolgokat tudsz írni néha, hogy az ember csak néz...:)
Te valami Echart Tolle vagy?

Szó sincs szétbaszott egóról, egyenrangúság van. De a highlight person szindróma mindig szemét dolog.
Ha fogsz egy majmot, felteszed egy színpadra, ráirányítod a fényeket, és teszel a közönségbe 50 random nőt, aki a majmot figyeli, akkor a majom vonzóvá válik, bárki is ő. Én erre gondolok, amikor azt mondom, hogy etikátlan a dolog, mert olyan előnyt és érzéseket gerjeszt,ami nem nekem szól, és így félek, hogy nem helyes útra tereli az ismerkedés folyamatát.

Igy ha elhívom, az első benyomás már nem változik. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: tibour - 2017. Szeptember 10. Vasárnap, 20:24:23
Honnan veszed, hogy az első benyomás nem változhat?

Honnan veszed, hogy highlighted person leszel attól, hogy tartasz egy előadást az új tisztasági betétről? Érettebb nők nem fognak a lábaid elé rogyni ettől, és neked érett nő kell. Úgyhogy ne értékeld túl magad, a szereped, legyél csak ember nyugodtan. Valld be nyugodtan, hogy csak azért írtad ezt a posztot, mert izgulsz, mint egy elsőáldozó.. ;)

Ez a highlightpersonszindróma mindig is mindenhol létezett, nem kell hozzá színpad. Csak normálisabb nőket kevésbé befolyásolja.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Szeptember 10. Vasárnap, 20:59:42
Tibour,  hadd kérdezzek egy személyeset:
mikor álltál fel utoljára a géped mögül, és éltél egy picit ahelyett,hogy elbújtál  volna az ezoagyalás mögé?
A projekció fogalmát nyilván ismered. elég kemény, ami átjön belőled a soraid közöl.
 
Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: tibour - 2017. Szeptember 10. Vasárnap, 21:21:59
Az egész világ projekció 8)
De ez nem segít neked.

Amúgy beismerem, a mai hsz-emben hiteltelen voltam, mivel én még nem tartottam előadást és nem esedeztek hölgyek a lábaim előtt. Imádni imádtak már, de szerintem nem küzdeni kell ezen hatás ellen, hanem jóra használni.

Számolj majd be, mi volt!

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2017. Szeptember 12. Kedd, 07:26:08
Szerintem ne ott csajozz!

Szerezd meg a számukat... és akkor másnap, harmadnap el lehet hívni kávézni.

Nem is értem ezt a nyomulást... miért ott akarnál nyomulni?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Szeptember 12. Kedd, 09:27:06
valahogy félreérthető lehetek.
pont, hogy nehezemre esik ott csajozni, mert nem érzem etikusnak a pofátlan helyzeti előny miatt. A számuk és minden elérhetőségük megvan, de egy ilyen után kb. guruként néznek rám. viszont a highlight person effektus áldozatait nem szeretném összeszedni, hanem inkább olyanra vágyok, akinek én teszem, és nem ez a szerep.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Szeptember 12. Kedd, 11:57:58
de itt egy konkrét példa:
- A leghelyesebb csajszi elkapott az ebédszünetben és nyomott egy félreérthetetlen flörtöt - ignoráltam
- tegnap körbeudvarolt a fb-on - ignoráltam
- most meg rámírt egy félreérthetetlent privát emailen, mert vlsz. vette, hogy többiek előtt nem fogom gamelni.

Ilyenkor mit tesz az ember?
Ha élőben látok egy ilyen kaliberű nőt, nyitok és megeszem reggelire.
Igy kb. azt érzem, hogy elvenném tőle azt amit a tanfolyamon adtam neki.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: tibour - 2017. Szeptember 12. Kedd, 13:36:44
Lehet, hogy kissé csőlátású a gondolkodásod.. Feszengsz és nem tudod, mit tegyél. Szerintem pont a kérdésedre válaszoltunk. Milyen választ VÁRSZ EL tőlünk?

Ahhoz, hogy eldöntsd, téged akar, vagy a szerepedet, el kell mélyítened a kapcsolatot. Ismerkedj meg vele közelebbről. Mutasd be a hétköznapi oldaladat.

Igy kb. azt érzem, hogy elvenném tőle azt amit a tanfolyamon adtam neki.
Szerintem vizsgáld meg, mi van ezen hiedelem mögött.

Mit vennél el tőle, ha megismerkednél vele és összejönnétek?
Vagy talán megszólalt a lelkiismereted, és érzed, hogy kihasználod a nőket?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2017. Szeptember 12. Kedd, 20:31:43
Vagy talán megszólalt a lelkiismereted, és érzed, hogy kihasználod a nőket?

 :035:
Ez lehet betalált!

Szerintem is lelkiismeretfurdalásod lehet, amiket más nőkkel tettél, vagy nem tettél!

Ha valamit meg szeretnél tenni, tedd meg!

Ami meg nem szeretnél, azt meg ne tedd meg!

Még mindig nem értem, hogy miért nem lehet felhívni azt akit akarsz, és megbeszélni egy találkozót?

Vagy az " highlight person effektus áldozatait " az azt jelenti számodra, hogy nem szeretnél olyat magad mellett, aki rajongód?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. Szeptember 14. Csütörtök, 20:37:53
Projekció az egész világ.
"Tibour"

A "ha valamit szeretnél megtenni, tedd meg" mondat viszont a nap mondata.
most adtam el a kecóm, az újba szeretnék egy egyik falra motiváló mondatokat tenni. Ez lesz az egyik.
Egy olyan embernek, aki hajlamos mindent túlagyalni, ez nagyobb kincs, mint amilyennek elsőre tűnik.

Köszönöm!
megtettem!:)
game is on.:)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 01. Szerda, 21:18:59
Van sok előnye a szinglilétnek, az egyik az idő. Még ismerkedni is marad néha.
Vicces, hogy kapcsolatban éltem és elvileg ki kellett volna jönnöm a gyakorlatból, de azt érzem, hogy erősebb vagyok, mint valaha.
 
Tegnap előtt találkoztam egy lánnyal Badoo-ról, és a randit totálisan a Radikális őszinteség jegyében toltam.
Kb. az első tíz perben elmondam a csajnak, hogy észbontóan bejön, hogy ennyire sportos, és mielőbb le akarom fektetni.
Húsz perc után azt mondta hogy "nagyon rossz vagyok, ugye tudom" - mire azt válaszoltam, hogy kurvára nem vagyok az, csak most olvastam ki a Radikális őszinteség c. könyvet. Mire ő: " nem vagyok az az egy éjszakás lány"  mire én: " akkor ígérem legalább két éjszakára tervezek veled". minden percét élveztem. Ha őszinte vagy, nincs helye és nincs tere a shit teszteknek.

Ma is volt egy fc-m. A lánnyal egyszer találkoztam online. Azt mondta, hogy kb. az érdeklődés minimumát sem látta rajtam, pedig helyes volt.
Aztán pár héttel később ráírtam minden átmenet nélkül, hogy mit csinálnék vele. Innentől már csak logisztika kérdése volt, hogy mikor ugrik át.

Viszont megismerkedtem egy helyes - perspektivikus lánnyal.
Tanárnéni. Rendes értékek, csak pár dolog nem passzol. Holnap lesz a 3. randink. Vonz, várom, csak van bennem egy csak.
De majd megnézzük mi lesz.

Amit észrevettem: a csajok nőcsábásznak néznek, és ezt ki is mondják. Pedig kurvára társat és kapcsolatot keresek.
Erre mostanában elmondom nekik, hogy mit keresek, és hogy jutottam el oda, hogy egy társat többre becsüljek, mint egy újabb pinát.
:)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Johnny_Bravo - 2017. November 02. Csütörtök, 09:49:51
persze hogy nőcsábásznak hisznek mert jóképű vagy előnyöd van
sokkal kevesebb munkával jutsz el a kúrásig

és tök királyul nyomod
sokan irigyelnek (én is)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 02. Csütörtök, 16:17:26
Köszönöm!
Tolnám jobban is, csak annyira nincs időm most a csajozásra, hogy elképesztő.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: J.D. - 2017. November 02. Csütörtök, 16:37:21
persze hogy nőcsábásznak hisznek mert jóképű vagy előnyöd van
sokkal kevesebb munkával jutsz el a kúrásig

és tök királyul nyomod
sokan irigyelnek (én is)
Honnan tudod hogy jóképű?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2017. November 02. Csütörtök, 19:04:51
persze hogy nőcsábásznak hisznek mert jóképű vagy előnyöd van
sokkal kevesebb munkával jutsz el a kúrásig

és tök királyul nyomod
sokan irigyelnek (én is)
Honnan tudod hogy jóképű?

Mert aki nem az, annak nem hiszi el a sikereit.

Ő azt gondolja, hogy ezen múlik bármeilyen siker! :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: loveandtruth - 2017. November 03. Péntek, 01:15:16
Kedves Horváth Zoltán!

Királyul nyomod,  :13: de volna egy kérdésem.A nők, akiket megkúrsz, nem vágynak utána komoly kapcsolatra?Hogyan csinálod azt, hogy megelégedjenek egy éjszakával és ne vágyjanak többre?Baromira érdekelne!Köszönöm

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 03. Péntek, 08:14:12
Nem dugok meg sok nőt, de a dolog változó.
Kb. azt látom, hogy a nők kb. kategóriákba esnek ezek a téren:

1. van aki pontosan tudja, hogy nem jöhet össze a dolog, és tényleg csak szexet keres. Ezek legtöbbször elvált, gyerekes, de még nagyon helyes és "potens" nők, aktív vágyakkal. Velük élből nem beszélek párkapcsolatról, de sokkal inkább szexről, és tudják miért jönnek. Ha megkapták, kedvesen még csevegnek egy kicsit, aztán lelépnek és nem basztatnak.

2. van, aki irtózatos ringyó. Ezekhez egyre kevesebb kedvem van. Ők lefekszenek mindenkivel, és az ragadja meg őket, ha te nem szeretsz beléjük. Szerintem jellemzően ők a DiCarló féle Social Butterfly-ok. Őket erős game-mel lehet felszedni, és nagyon könnyű tőlük megszabadulni, csak egy kis kedvességet és gyengeséget, vagy érzelmet kell mutatni feléjük. Szl. ők azok, akiket nem sajnálok, de nincs is már hozzájuk gusztusom.

3. a rendes lányok, akik nem mondják ki, de keményen reménykednek. Ilyenből sajnos sok van, őket mostanában inkább próbálom elkerülni, mert itt a dolog egyértelműen sérüléseket és a rendes lány lelkének a károsodását okozza.  Itt a legjobb megoldásnak tényleg az elkerülés vagy az LTR tűnik, de legkevésbé rossz megoldásnak az vált be, hogy a 3. randi után - ők ált. a 4.-en dughatók.:) - közlöd, hogy nem akarsz kapcsolatot, és még a szex előtt szólni akartál, hogy ne legyen para. 10-ből 8-szor ilyenkor még akarni fognak egy szexet, és amíg nem találnak valakit, simán dugnak veled.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: J.D. - 2017. November 03. Péntek, 16:36:00
persze hogy nőcsábásznak hisznek mert jóképű vagy előnyöd van
sokkal kevesebb munkával jutsz el a kúrásig

és tök királyul nyomod
sokan irigyelnek (én is)
Honnan tudod hogy jóképű?

Mert aki nem az, annak nem hiszi el a sikereit.

Ő azt gondolja, hogy ezen múlik bármeilyen siker! :)
Erre gondoltam én is.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Johnny_Bravo - 2017. November 03. Péntek, 17:49:54
Idézet
Mert aki nem az, annak nem hiszi el a sikereit.

Ő azt gondolja, hogy ezen múlik bármeilyen siker! :)
az idő a legfontosabb
összesen van pár perced hogy névhez telefonszámhoz jussál
ha nincs rögtön benned valami vonzó külsőre
akkor miért àllna meg / adná meg a számát
4 perc hogy megmutasd te férfi vagy kevés
3-4 ember kér tőle szàmot 5 nap alatt
akkor esélytelen hogy átmenj a szűrőjén

szerencsére van bug a rendszerben ...

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: J.D. - 2017. November 03. Péntek, 18:40:29
Idézet
Mert aki nem az, annak nem hiszi el a sikereit.

Ő azt gondolja, hogy ezen múlik bármeilyen siker! :)
az idő a legfontosabb
összesen van pár perced hogy névhez telefonszámhoz jussál
ha nincs rögtön benned valami vonzó külsőre
akkor miért àllna meg / adná meg a számát
4 perc hogy megmutasd te férfi vagy kevés
3-4 ember kér tőle szàmot 5 nap alatt
akkor esélytelen hogy átmenj a szűrőjén

szerencsére van bug a rendszerben ...
Milyen nőtöl kérnek 5 nap 3-4x-er telefonszámot? Ismersz ilyet? Vagy honnan veszed?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Johnny_Bravo - 2017. November 06. Hétfő, 20:24:15
Milyen nőtöl kérnek 5 nap 3-4x-er telefonszámot? Ismersz ilyet? Vagy honnan veszed?

valahol olvastam erről egy statisztikát
jobban kinéző nőknél ez reális
a sok próbálkozó miatt van a ribanc pajzsuk ...

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Shancee - 2017. November 06. Hétfő, 21:30:37
Milyen nőtöl kérnek 5 nap 3-4x-er telefonszámot? Ismersz ilyet? Vagy honnan veszed?

valahol olvastam erről egy statisztikát
jobban kinéző nőknél ez reális
a sok próbálkozó miatt van a ribanc pajzsuk ...

Ezt nem tartom megalapozott feltevésnek. Tudod milyen kevesen közelednek normálisan a nagyon dögös lányokhoz? Szerintem még a naptárukba is felírják, ha valaki nappal NORMÁLISAN közelíti meg őket. Az utánuk füttyögés, vagy mindenáron a közelükbe való férkőzés, de egy kumma szó el nem mondása nem számít bele.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 16. Csütörtök, 14:17:13
Majdnem lett egy LTR-em az elmúlt két hétben. Online-os a lány, pikk-pakk randi - sosem fizettem még online előfizetést, de megláttam és éreztem a spirituális üzentet. Úgyhogy csengettem és írtam. kb. fél óra chat után randi a mammutban, teázó, chit-chat. Kurvára nem kvalifikáltam magam. Még mondta is, hogy egy kicsit már nagyképűsködjek... 

A csaj kívül - belül bejött. volt valami köztünk, éreztem a chit.
Utána gyógyfürdő - kc - elmondta, hogy fél tőlem -  majd túra a normafánál. Itt már baj volt. éreztem ,hogy nem tudunk miről beszélgetni. Ahogy a chit-chat lement, már nem voltak mélységei. De jó volt ,hogy bújt, hogy kedves volt, hogy hozott kaját és bitang jól nézett ki.

A köv találkozó volt a fc, ottaludtam, de már sorozatot néztünk - számomra ez a halál, tévém sincs. előbb beszélgetek Berne Sorskönyvéről, mint valami Sex and the Citys szarról. Még volt két kocc, aztán kiléptem. Irtó nehezemre esett, mert tudtam, hogy beleélte magát, de bevállaltam a műtrágya ember szerepet. nem akartam az idejét húzni.

Azóta volt egy fc-m egy tánctanárnénivel - van gyereke, szl. nem pálya, de radikálisan őszintén toltam. meg egy sporttyúkkal, akinek az alakja bomba. Na ott az első randi egy tanulmány volt, majd elmesélem...:) Ilyen még sosem toltam. Ő is seggre volt ülve. Elmondta, hogy nem akarok semmit, de a képe alapján tudtam, hogy le akarom fektetni.:) innentől jött egy shitmenet, de az őszinteségen nincs fogás, úgyhogy szegény most azt mondja, hogy biztos így védekezek. :) pedig annyira meg akarom dugni, mint állat. ma találkozunk 4 fal között...

Kíváncsi vagyok ,mi lesz. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: ciros - 2017. November 17. Péntek, 12:56:58
èrdekes.
raksz fel komplett beszelgeteseket?
melyik oldalon tolod, ès milyen a profilod?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 18. Szombat, 07:02:26
mindent a köz érdekében, de nincs az a pénz, amiért magánbeszélgetéseket megosztok.
Nincs benne amúgy semmi fancy, csak tudom mit akarok, és azt mondom - akkor is, amikor a csaj betesztel.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: ciros - 2017. November 18. Szombat, 08:54:31
mindent a köz érdekében, de nincs az a pénz, amiért magánbeszélgetéseket megosztok.
Nincs benne amúgy semmi fancy

xddd :beer:

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 18. Szombat, 11:25:12
egy gyors kérdés: a tindert próbáltátok? Tapasztalatok?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Opál - 2017. November 18. Szombat, 17:32:08
Használom, habár kissé érdekes véleménnyel vagyok az érzelmek nélküli sexeről. Az emberek eléggé zárkózottak rajta még akkor is ha "super match-eltek" egymással. Én inkább funból használom és nézem, hány embernek tetszem. Ez afféle egó építés. Sok az elvárás az alkalmazás felé és legendává nőtte ki magát a dolog "ahol semmi erőfeszítés nélkül sexet kapsz" de ez nem teljesen igaz.. 250+ matchem van mindre nem írtam rá de nem találkoztam olyan lánnyal aki vállalta volna mit akar és alátámasztotta vola a fent említett legendát. Nem nevezem haszontalannak a dolgot mert csináltam még fc-t ezzel amikor még másképp álltam a dolgokhoz. És meg kellett szenvedni, volt ott azért game. 1hónap kisebb nagyobb szünetekkel viszont első találkozásnál odaadta magát. Nem írok teljes reportot ide de voltak itt még faktorok amik elősegítették az eseményt (ha van rá igény és ez szól mindenkinek akkor leírom egy külön cikkben). Másképp nem azt akarom mondani ezzel az egésszel, hogy az egész useless csak itt is van azért munka és energia befektetés, ezentúl ha ügyes vagy természetesen lehet nőket felszedni.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 18. Szombat, 19:55:18
köszi Opál!
Telepítettem, kipróbálom. asszem a decembert ráteszem erre a kis funolásra, mert annyira húzós volt ez az év minden szempontból, hogy azt hiszem megérdemlem. Aztán hátha...:)

ui.: ha van kedved, időd, nagyon szívesen olvasnék a tapasztalataidról. ezzel biztosan a többiek is így vannak...

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 18. Szombat, 21:26:57
már egy órája tinderezek, és még semmi... :sign0065:
két match jött az összes lehetséges jobbra húzásból, azok sem írtak vissza.
Nem vagyok ehhez a szíváshoz szokva.  :17:
Máshol ennyi idő alatt két randit szerveztem le.
Optimalizálom még egy kicsit a profilt, aztán megnézem mi lesz.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 19. Vasárnap, 15:00:06
na kicsit utánayoutube-oztam a tindernek, és már meg is vannak az első match-ek. Hamarosan egy rendőrlánnyal fogok találkozni. :)
Komoly. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Fenrir - 2017. November 19. Vasárnap, 17:05:50
http://www.puafestival.com/forum/csajozas-online-online-game/tinder/msg93553/#msg93553

Nem tudom olvastad-e már, de tinderhez van egy jó kis topic.  Ebbe irkáltam múltkor pár dolgot, ha érdekel. :D

Ui: Vigyázz, nehogy megbilincseljen és elpaskoljon a gumibottal.  ;)

Üdvözlettel: Fenrir :king:

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 19. Vasárnap, 20:15:08
Hú, köszi Fenrir kolléga! már megyek is és olvasom.
Vaze, már írt egy hosszú üzenetet, hogy el fogja kapni a legnemesebb szervem. :) komoly.
Amúgy most szakított nemrég, szl. LTR-re nem pálya vlsz, de nagyon jó arc a csaj. Full vagány, hogy egy komoly nyomozó...:) 

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Johnny_Bravo - 2017. November 24. Péntek, 09:35:38
Milyen nőtöl kérnek 5 nap 3-4x-er telefonszámot? Ismersz ilyet? Vagy honnan veszed?

megtaláltam a forrást:
"Gondold csak el: egy csinos lányt 14 éves korától naponta legalább 5-10 pasi megróbál felszedni. Ha nem is nyíltan, de burkoltan biztosan. Ha kiszámolod, 20 éves korára már legalább 10.950-en próbálkoztak nála."
("Kulcs a Nőkhöz")

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2017. November 24. Péntek, 14:14:30
Milyen nőtöl kérnek 5 nap 3-4x-er telefonszámot? Ismersz ilyet? Vagy honnan veszed?

megtaláltam a forrást:
"Gondold csak el: egy csinos lányt 14 éves korától naponta legalább 5-10 pasi megróbál felszedni. Ha nem is nyíltan, de burkoltan biztosan. Ha kiszámolod, 20 éves korára már legalább 10.950-en próbálkoztak nála."
("Kulcs a Nőkhöz")

Ebből a 10k-ból maximum 3-an kérik el a számát (ami nem szoc.kör.) :) (nem számítom a részeg "vagány" csávós közeledéseket, és számelkéréseket.)

Egyébként ez a 10k nem igaz. Mivel egy adott srác többször közeledik. Valaki 20x is. Mármint odamegy bénán az osztályterembe szünetben, és mond neki valami random kedvességet/faszságot, vagy csak folyamatosan nézi őt. :)

Tehát a nevek, emberek ismétlődnek. a 10k közeledés igaz, de max 2k különböző férfitól. Esetleg Pesten lehetnek mások az arányok. 5k férfitól 10 k közeledés.

De ezek nem statisztikák, hanem inkább benyomások ,és szakértői megfigyelések.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2017. November 24. Péntek, 14:18:36
na kicsit utánayoutube-oztam a tindernek, és már meg is vannak az első match-ek. Hamarosan egy rendőrlánnyal fogok találkozni. :)
Komoly. :)

Mi az a tinderes yotube-os cucc?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 24. Péntek, 15:19:35
nem tudom pontosan. kb.egy órát néztem random videókat random arcoktól.
nem volt különösebben ütős infó, hanem főleg fényképválasztásról szól. Ennek hatására átalakítottam az egyik profilképem egy halvány mosolygóssá - liquify tool :) ) - kitettem egy állatot, levettem a sok képet, most csak 3 van és a hosszú szöveget lerövidítettem. Kb. ennyi volt a hatása, és inkább a pszichés rákészülés a dologra.

Tegnap egy nagyon szuper csajjal randiztam. Nyilvánvaló jeleit adta, hogy akarna folytatást, de a lány nem volt olyan szép, mint a képeken. ha rangsorolni kéne, akkor 6-os, és - most derül ki milyen felületes f@sz vagy - ez nekem kevés. konkrétan jobb nőkhöz vagyok szokva, viszont a lelke és az agya nagyon bejött. Ti mit tennétek? szivatni nem akarom, szl. még nem jelentkeztem nála.

Ma egy brutáldögös vagány lánnyal koccanok. kicsit az exem klónjának képzelem: maximalista, sznob, flörtölgetős. Helyeske, de most úgy vagyok, hogy semmi kedvem hozzá. kíváncsi vagyok, mi lesz. 

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Fenrir - 2017. November 24. Péntek, 16:47:37
Óó b@ssza meg...
Meg akartam nézni HorváthZoltán adatlapját és teló lefagyott, én meg nyomkodtam a kepernyőt és véletlen a karmánál benyomta a mínuszt....
Bocsi :(
Jimmi, ezt vissza lehetne állítani? :/
Ha nem, akkor tolok egy pozitívat, de reménykedem hogy lehet.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2017. November 24. Péntek, 19:11:27
Lehet, intézem holnapra!

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Fenrir - 2017. November 24. Péntek, 20:01:49
Lehet, intézem holnapra!

Köszönöm!  :You_Rock_Emoticon:

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Opál - 2017. November 24. Péntek, 20:22:43
Horváth Zoltán természetesen megírom a Tinderes reportot. Hamarosan dobom is a linket. Ne haragudj, hogy ilyen későn reagálok viszont egész héten sok sok dolgom volt. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 24. Péntek, 20:59:28
Óó b@ssza meg...
Meg akartam nézni HorváthZoltán adatlapját és teló lefagyott, én meg nyomkodtam a kepernyőt és véletlen a karmánál benyomta a mínuszt....
Bocsi :(
Jimmi, ezt vissza lehetne állítani? :/
Ha nem, akkor tolok egy pozitívat, de reménykedem hogy lehet.

Fenrir, Jimmi : sz@rjátok le, menő a rossz karma, az életben úgyis túl rendes gyerek vagyok...

Baszki, megint be fogom szopni: a csaj atomjó nő volt. Menő, tökéletes ruha, tökéletes alak, tökéletes frizura, vezető állás, menő kocsi...Jajjjjjj... úgy érzem megettem reggelire. A 30. pecben tolta be, hogy neki szép a puncija. Széteszkaláltam, és egy ponton éreztem, hogy megvan. Elmondta, hogy szeret szanaszét baszva lenni, hogy sosem szólítják meg pasik, mert félnek tőle, stb...Innentől nem volt megállás...

amikor kijöttünk az étteremből, akkor odahúztam, lightos kc, ölelgetés, tapizás - ez tesztett neki.

Még az étteremben kérdezte a végén, hogy mit csinálok este, mire azt mondtam, hogy nagypapámmal fogom nézni a sorozatot ( felújítok és nála csövezek) ezt a labdát még egyszer feldobta , így mondtam neki, hogy akkora labdákat dobál, hogy már kezdem hülyének érezni magam. Itt egy pillanatra nem tudtam tartani magam és betoltam, hogy merre lakik, erre viszont pusholt, de szerintem volt annyira erős a game előtte, hogy ez a lány meglesz.

Baaaaaszus. pont az ilyenekkel nem kéne kezdenem. Atomjó nő.... és nem a lelkét nézem, hanem megint beszippant a test, a fény, az egó... segíts Tibour guru!!!!!! ezeknek sosincs jó vége!!!!

Szerk.: már írt is , hogy milyen jól érezte magát meg minden. ledumáltunk holnapra egy gyógyfürdőt. - félek, hogy megyek bele megint a bajba...

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: ciros - 2017. November 25. Szombat, 11:25:42
Annak is megvannak az elonyei, ha valaki nagyon jokepu :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Johnny_Bravo - 2017. November 25. Szombat, 14:18:58
Annak is megvannak az elonyei, ha valaki nagyon jokepu :)

Van olyan aki "csak" kicsit jóképű... ?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Fenrir - 2017. November 25. Szombat, 18:36:33

Kezdeni szerintem simán lehet ha tudod mit akarsz tőle és megszabod magadnak a határokat :D
Szóval akinél a testet, és amiket soroltál nézed annál elég az ágypajtás kapcsolat. Én legalábbis többre nem vinném, azt pedig tudod miért. xd
Szeretnék azért én is összefutni egy hasonló kaliberű nővel. Kíváncsi lennék mit tudok belőle kihozni, és hogy egyáltalán milyen lenne.  :017:

UI.: Na milyen volt a gyógyfürdő?  

Üdvözlettel: Fenrir  :king:

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Fenrir - 2017. November 25. Szombat, 18:41:11
Annak is megvannak az elonyei, ha valaki nagyon jokepu :)

Van olyan aki "csak" kicsit jóképű... ?

Persze, van több minden ami előnyhöz juttathat, a jóképűség is egy plusz pont, meg az öltözködés stb, de ezek ilyen alapok. A személyiségen áll vagy bukik minden.

Johhny ezt így nehéz behatárolni hogy ki milyennek mondja magát kinézetre, és más milyennek találja. Szóval ez emberfüggő.

(Sry, hiába nyomom az idézetbeszúrást, nem szúr be többet, de én vagyok a béna. Majd rájövök XD)
Üdvözlettel: Fenrir  :king:

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 25. Szombat, 20:24:16
Kezdeni szerintem simán lehet ha tudod mit akarsz tőle és megszabod magadnak a határokat :D
Szóval akinél a testet, és amiket soroltál nézed annál elég az ágypajtás kapcsolat. Én legalábbis többre nem vinném, azt pedig tudod miért. xd
Szeretnék azért én is összefutni egy hasonló kaliberű nővel. Kíváncsi lennék mit tudok belőle kihozni, és hogy egyáltalán milyen lenne.  :017:

UI.: Na milyen volt a gyógyfürdő?  

Üdvözlettel: Fenrir  :king:

Hú srácok...nagyon jól éreztük magunkat.
Az elején kicsit kimért volt, de szerintem a végére teljesen összejöttünk. Nagyon szép ez a lány. Vékony, szép mellekkel és arccal.
De nem tudom még hová tenni...13 évig élt egy pasival, akibe nem volt szerelmes...

A pua rész:
A lány nagyon próbált tesztelni, folyamatosan oltott, hogy férfiatlan vagyok, hogy lehet, hogy nem tudom, hogy mekkora a felnim.
A helyzet az, hogy régen megküzdöttem ezekkel a nőkkel, és idővel nyertem. most viszont egyszerűen nem mentem bele a csatákba, hanem csak szórakoztam rajta, és egyszerűen nem mentem bele a csatákba. Erre pl. azt mondtam, hogy nem basszus, még a farokméretemet sem tudom.

Sokszor leőrültözött - pedig igazából intro vagyok, de ezt nem hitte el.
A végén megvolt az az érzés, hogy nem akarsz menni.
Ez a kemény brutál üzletasszony 40 pasi főnöke olyan kis cicásan bújt, hogy nagyon.
Kicsit félek, hogy meddig tudom ezt tartani, de lehetséges, hogy már belenőttem a feladatba.

Hazafelé felhívott és még dumáltunk, a fürdő után meg a felújításomról beszéltünk, és odasúgta, hogy nem akar rám addig várni, amíg elkészül a ház...:) Szerintem sínen vagyunk, csak azt nem tudom, hogy hosszú távon jó-e ez nekem.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2017. November 25. Szombat, 21:06:54
"Sokszor leőrültözött - pedig igazából intro vagyok, de ezt nem hitte el. "

eZT MAGYARUL?

Igen, neked nem a csajozás, hanem a párválasztás a gond.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 25. Szombat, 21:48:15
"Sokszor leőrültözött - pedig igazából intro vagyok, de ezt nem hitte el. "

eZT MAGYARUL?

Igen, neked nem a csajozás, hanem a párválasztás a gond.

introvertált :)
Igazad van Jimmi. Csajozni nekem elég könnyű. A tinderlányok közöl akikkel találkoztam, kb. mind össze akart volna velem jönni. akiről írtam a múltkor, ma írt üzenetet, hogy miért nem jelentkeztem. korrekt akartam lenni, azt nem írtam, hogy nem tetszett eléggé, de azt igen, hogy nem akarok járni vele.

Ez a lány nagyon rendben van. De tele vagyok félelmekkel. Volt egy vallásos barátom, aki azt mondta, hogy az egyházban azt tanították nekik, hogy minden párod elvisz a lelkedből egy darabot. Akkor röhögtem ezen, de most érzem, hogy mennyire hatnak a korábbi sérülések nyomai. automatikusan azt nézem, hogy megvan-e a lányban az a hiba, ami a sérüléseket okozta, még akkor is, ha a lány tünemény.

Viszont vagy kompromisszumot kötök, és beérem egy lánnyal, aki nem jön be annyira, de akkor a kompromisszum tudatával élek együtt -az nem hoz boldogságot, vagy bevállalom a minőségi nőt - és a fájdalom kockázatát. Nehezíti a dolgot, hogy 37 leszek hamarosan. Családot, gyereket szeretnék, tehát a választásnak tétje van.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Opál - 2017. November 25. Szombat, 23:16:51
Én is erre a tapasztalatra jutottam. És így is élem meg, először azt hittem egyszerre szeretek több embert de nem mert rájöttem, hogy ez teljesen más dolog mint a szeretet. Ez egy leirhatatlan kötelék ami elkisér életed során és vallás vagy nem vallás de jól leirja a dolgot. Akivel egyszer időt töltöttél és testetek eggyé forrt azokkal mindig összekötetésben leszel és ez a kötés a sírig elkisér. Én is pontosan így tudom leírni, hogy kihasítva a lelkedből egy darabot adsz oda a pertnerednek amelyet sohasem kapsz vissza helyében ott az övé, itt a kötelék. Ez megmagyarázza a sok helyét a világban nem találó fuckboyt és fuckgirlt. Elfásulsz, elosztogattad az egész lelkedet már nem tudsz szeretetet adni senkinek és a benned tátongó űrt már semmivel nem tudod majd kitölteni. És akárhogy is nézem a világot itt romlik el minden... És kövezzetek meg, hogy ezt írom. DE'' Mindenkinek nem kell megdugnia a világot és nem is ettől leszel menő, hogy sok-sok lánnyal voltál. Ezek mesterséges és nem igazi értékek amelyeket a társadalom a média és a minket körülvevő világ ránkerőltet. Ma a lányok már egész fiatalon szégyenlik a  szűzességüket és hajlandóak random parasztoknak odaadni azt.. És lásd ott az első rossz élmény, utólag évekig bánják amint benőtt a fejük lágya. Pedig ez a legnagyobb bizalom amit egy lány egy fiúnak adhat.. Úgy vélem az elmúlt korokhoz képest csak romlottabb a világ ahol egyre inkább elvesznek az erények..

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: quantum - 2017. November 26. Vasárnap, 08:40:13
Opál szerintem nagyon telibe talált amit írtál, én is így látom. Sajnos bennem is vannak ilyen érzések. :(

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: tibour - 2017. November 26. Vasárnap, 08:44:01
Opál, ez az érzelmek szintjén igaz csak. Ennél magasabb szinten is lehet kapcsolódni másokhoz. Alapvetően mindig szabadok vagyunk, csak mi kötjük magunkat másokhoz.

Ez a lány nagyon rendben van. De tele vagyok félelmekkel. Volt egy vallásos barátom, aki azt mondta, hogy az egyházban azt tanították nekik, hogy minden párod elvisz a lelkedből egy darabot. Akkor röhögtem ezen, de most érzem, hogy mennyire hatnak a korábbi sérülések nyomai. automatikusan azt nézem, hogy megvan-e a lányban az a hiba, ami a sérüléseket okozta, még akkor is, ha a lány tünemény.
Ugyan már, kérem!

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy többet tudok a lélekről, mint bárki más ezen a fórumon, és ekkora baromságot nem hallottam még, viszont tudom, mi van mögötte. A lélek végtelen, sebezhetetlen, viszont sok ember nem tudja, mi az az elengedés és megbocsátás. Kolléganőimet is nézem, ahogy apró sérelmeiket évekig hordozzák. Rettenetes! Ezzel az erővel kucorodjon be a szobájába az ember és vegetáljon élete végéig, nehogy véletlenül megismerhesse önmagát..tudatosabb legyen. (itt már tovább mentem egy gondolattal)

Tolle mondta, hogy egy kapcsolat nem azért van, hogy boldoggá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá. Kiábrándító, de ez sokkal magasabb szintű hozzáállás, mint a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" című műsor. Gondolj bele, ha a boldogságot várod egy kapcsolattól, akkor kijelented, hogy te alaptól boldogtalan vagy és Isten mentse tőled azt a lányt, aki egy boldogtalan emberrel jön össze.

Ha félelmeket hoz fel belőled egy kapcsolat lehetősége, az teljesen rendben van szerintem. A kérdés, hogy bevállalod-e vagy megalkuvó emberként, görnyedt háttal éled le a maradék pár évtizededet? Ha azt súgja a szíved, hogy menj rá a lehetőségre még akkor is, ha félelem van benned, akkor is engedelmeskedj a szíved sugallatának. Persze, ha a szíved azt súgja, hogy inkább a kevésbé szép lányra menj, akkor azt is teljesen rendben van. Különböztesd meg az intuíciót az elme védekezőmechanizmusától. A lényeg, hogy amikor a szíved sugall, akkor mindig békesség és szeretet van a gondolatban. Ha félelemből születik egy gondolat, akkor meg érzed a félelmet mögötte, ilyenkor ne hallgass rá, vagy vizsgáld meg, hogy mi is van valójában mögötte. Byron Katie 4 kérdéses módszere teljesen jó erre.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Shancee - 2017. November 26. Vasárnap, 10:16:10
Ez, hogy a lelkedből ott hagysz egy darabot a másiknál tényleg hülyeség. Egyébként én is láttam így eg ideig ezt a dolgot. Különösen a néhány 1-2 éjszakás kalandom után. Megvolt a lány, elszállt a varázs és átmeneti ürességet éreztem. Talán büntudat is volt benne, illetve még néhány egyéb érzés.

Tibour jól írta, ez csak érzelmek szintjén van így. Ma már más magyarázatot tartok ésszerűnek. Egész egyszerűen a vonzalom, mint forma nélküli dolog, egy erőteljes energia. És ez végigkisér minket az egész életünkön át, sőt, mivel az időn túl létezik, az idő nem hat rá. Az sem, ha később más testekben találkozik ugyanaz a két lény. Kvázi örökre, kitörölhetetlenül megmarad a tudat térben. Függetlenül attól, hogy beteljesedik e vagy sem.

A lelkedből nem tudsz egy darabot ott hagyni a másiknál, mivel minden lélek egy és ugyanaz.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 26. Vasárnap, 10:30:00
Opál, ez az érzelmek szintjén igaz csak. Ennél magasabb szinten is lehet kapcsolódni másokhoz. Alapvetően mindig szabadok vagyunk, csak mi kötjük magunkat másokhoz.

Ez a lány nagyon rendben van. De tele vagyok félelmekkel. Volt egy vallásos barátom, aki azt mondta, hogy az egyházban azt tanították nekik, hogy minden párod elvisz a lelkedből egy darabot. Akkor röhögtem ezen, de most érzem, hogy mennyire hatnak a korábbi sérülések nyomai. automatikusan azt nézem, hogy megvan-e a lányban az a hiba, ami a sérüléseket okozta, még akkor is, ha a lány tünemény.
Ugyan már, kérem!

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy többet tudok a lélekről, mint bárki más ezen a fórumon, és ekkora baromságot nem hallottam még, viszont tudom, mi van mögötte. A lélek végtelen, sebezhetetlen, viszont sok ember nem tudja, mi az az elengedés és megbocsátás. Kolléganőimet is nézem, ahogy apró sérelmeiket évekig hordozzák. Rettenetes! Ezzel az erővel kucorodjon be a szobájába az ember és vegetáljon élete végéig, nehogy véletlenül megismerhesse önmagát..tudatosabb legyen. (itt már tovább mentem egy gondolattal)

Tolle mondta, hogy egy kapcsolat nem azért van, hogy boldoggá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá. Kiábrándító, de ez sokkal magasabb szintű hozzáállás, mint a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" című műsor. Gondolj bele, ha a boldogságot várod egy kapcsolattól, akkor kijelented, hogy te alaptól boldogtalan vagy és Isten mentse tőled azt a lányt, aki egy boldogtalan emberrel jön össze.

Ha félelmeket hoz fel belőled egy kapcsolat lehetősége, az teljesen rendben van szerintem. A kérdés, hogy bevállalod-e vagy megalkuvó emberként, görnyedt háttal éled le a maradék pár évtizededet? Ha azt súgja a szíved, hogy menj rá a lehetőségre még akkor is, ha félelem van benned, akkor is engedelmeskedj a szíved sugallatának. Persze, ha a szíved azt súgja, hogy inkább a kevésbé szép lányra menj, akkor azt is teljesen rendben van. Különböztesd meg az intuíciót a fosástól. A lényeg, hogy amikor a szíved sugall, akkor mindig békesség és szeretet van a gondolatban. Ha félelemből születik egy gondolat, akkor meg érzed a félelmet mögötte, ilyenkor ne hallgass rá, vagy vizsgáld meg, hogy mi is van valójában mögötte. Byron Katie 4 kérdéses módszere teljesen jó erre.

Gracie mille!
Te Tibour, ezt a négy kérdést össze tudnád foglalni?
Rákerestem a nőre, és egy agresszív idiótának tűnik, aki despotaként nyomul be a másik életébe, és bölcsnek képzeli magát, miközben full sérült, ráadásul nagyon leegyszerűsítette az emberi dolgokat. Valahogy a Te tolmácsolásodban szimpatikusabb lenne a dolog.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 26. Vasárnap, 13:21:41
Este megyek át a lányhoz.
Reggel már kicsit hiányoltam, és sajnos belementem abba a mentális játékba, hogy ki jelentkezik először.
Vicces, pont egyszerre írtunk.

Pofátlanul meghívattam magam hozzá egy kávéra...:)
Komoly...:)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2017. November 26. Vasárnap, 16:05:50
nem tudom pontosan. kb.egy órát néztem random videókat random arcoktól.
nem volt különösebben ütős infó, hanem főleg fényképválasztásról szól. Ennek hatására átalakítottam az egyik profilképem egy halvány mosolygóssá - liquify tool :) ) - kitettem egy állatot, levettem a sok képet, most csak 3 van és a hosszú szöveget lerövidítettem. Kb. ennyi volt a hatása, és inkább a pszichés rákészülés a dologra.

Esetleg egy külön cikkecskét nem érne meg a dolog, hogy hogyan kell Tinderen profilképeket válogatni?

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: tibour - 2017. November 26. Vasárnap, 17:39:07
Tibour jól írta, ez csak érzelmek szintjén van így. Ma már más magyarázatot tartok ésszerűnek. Egész egyszerűen a vonzalom, mint forma nélküli dolog, egy erőteljes energia. És ez végigkisér minket az egész életünkön át, sőt, mivel az időn túl létezik, az idő nem hat rá. Az sem, ha később más testekben találkozik ugyanaz a két lény. Kvázi örökre, kitörölhetetlenül megmarad a tudat térben. Függetlenül attól, hogy beteljesedik e vagy sem.
Hadd tolmácsoljam Shancee barátom szavait halandók nyelvére.. :)

Szóval, ha úgy döntesz, hogy szereted/gyűlölöd Marikát, akkor egész addig megmarad ez a vonzódás/taszítódás, amíg el nem engeded. Akár következő életekben is.
Másik, ami még eszembe jutott, az archetípusok. Az első szerelmem, akire évekig gondoltam (saját magamba égettem bele a képét), mandulaszemű volt. Azt a típust szeretem a legjobban, de az utóbbi években annyi szép nőt láttam, hogy elengedtem ezt és már nem tulajdoníttok mágikus varázst ennek a típusnak.

Az archetípusok nem többek programoknál. Mindenkiben van egy elképzelés arról, hogy milyen egy apa/anya/szerető. Ezt a programot meg kell vizsgálni, és elengedhetjük. Ilyenkor az ereje megszűnik, tehát felülemelkedhetünk rajta. Csak tőlünk függ.

Zoltán: nézz meg inkább pár videót. Az egy tök jó módszer arra, hogy feldolgozzunk az önkorlátozó hiedelmeinket és sérüléseinket. Meg arra, hogy tisztábban lássuk, mik vannak az egovédő gondolataink mögött. Elképesztően érdekes, hogy mennyi önámítás van az emberben, és attól fejlődünk, ha ezek mögé nézünk.

Egyébként meg sorstársak lettünk, mivel én is belekezdtem a nagy feleségkereső projektbe. Bennem is van bizonytalanság, hidd el. Kell-e ez nekem vagy sem? Én ilyen gondolatokkal védekezem (terelek) a fájdalommal szemben, ami igazából nem is fájdalom, csak baszottul lusta vagyok nők százaival ismerkedni. Szerintem inkább ráhajtok egy nagyszájú szockörös csajszira, mert rájöttem, hogy nekem meg nem a cuki lányok jönnek be, hanem a nagyszájú, de hűséges lányok. Ez van, ez az én gyengém. Amúgy meg a lényeg, hogy bármi is történik, tartsd a szemedet a célon. Vagyis vizualizáld mindennap, hogy egy számodra ideális lánnyal vagy szeretetben, aztán engedd el ezt a képet.. és bármilyen negatív érzés jön fel benned, engedd el, kérdőjelezd meg.

Itt van az előző gyakorlat kifejtve:

"Válhatunk vonzóvá, de anélkül, hogy azt hamis módon érnénk el, például azzal, hogy egy bizonyos márkájú autót vezetünk. Kicsinyességünk elengedésével és a valódi nagyságunk elismerésével érjük el, és ezek által is tükrözzük azt a világba. Könnyedén válhatunk izgalmas személlyé, akivel az emberek alig várják, hogy megismerkedhessenek. Válaszd azt, hogy ilyen ember leszel, és engedd el a vágyakozás akadályát, miszerint ilyenné akarsz válni! Közvetlenül megkaphatjuk azt, amit szeretnénk, csalódásba és frusztrációba torkolló, csalárd ígéretek kerülőútjai nélkül is.

Nagyon könnyű olyan izgalmas emberré válni, akit mások szeretnének megismerni. Egyszerűen elképzeljük, hogy milyenek szeretnénk lenni, és elengedjük az összes negatív érzést, valamint akadályt, ami meggátol minket abban, hogy olyanok legyünk. Ezután minden, amire szükségünk van, illetve amit meg kell tennünk, magától rendeződik, hiszen a birtokláshoz és a cselekvéshez képest a létezés bír a legnagyobb erővel és a legtöbb energiával. Amikor a létezés elsőbbséget élvez, az automatikusan egységbe rendezi és szervezi cselekedeteinket. E folyamatot az a gyakori élmény igazolja, hogy amit az elménkben tartunk, az hajlamos megnyilvánulni." David R. Hawkins: Elengedés

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Fenrir - 2017. November 26. Vasárnap, 17:59:48
nem tudom pontosan. kb.egy órát néztem random videókat random arcoktól.
nem volt különösebben ütős infó, hanem főleg fényképválasztásról szól. Ennek hatására átalakítottam az egyik profilképem egy halvány mosolygóssá - liquify tool :) ) - kitettem egy állatot, levettem a sok képet, most csak 3 van és a hosszú szöveget lerövidítettem. Kb. ennyi volt a hatása, és inkább a pszichés rákészülés a dologra.

Esetleg egy külön cikkecskét nem érne meg a dolog, hogy hogyan kell Tinderen profilképeket válogatni?

Olvastam én is valahol ilyen cikkeket, meg videót is youtube-on, de már nem emlékszem teljesen.
Én általában a legjobb képeim teszem ki.
De egyetértek megérne egyet :D

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. November 27. Hétfő, 19:39:18
Köszi Tibour!
Komoly vagy!
Lehetséges, hogy totál zizzent lehetsz, de az kétségtelen, hogy nagyon intelligensen látod az emberi dolgokat!

Na átmentem a lányhoz, pár perc után már ruha nélkül estünk egymásnak...és....támadt egy kis dráma.
Húztam volna fel a gumit, mire a lány lefagyott és közölte, hogy 16 éves kora óta nem volt senkivel gumival...
Én rákontráztam, hogy 21 éves korom óta nem voltam senkivel gumi nélkül...

jajjjjjj
felelőtlen nőszemély.
Én hülye beletettem a farkam gumi nélkül - azért ez para szerintem.
viszont nagyon jó volt a szex...

Remélem nem lesz baj.
viszont a lányból elkezdtem kiábrándulni. Az előző két olyan kapcsolatom előtt, amibe nem kellett volna belemennem, volt egy rossz érzésem.. és most megint van. :)

WTF...

Közben egyre jobban kezd tetszeni egy régi ismerősöm, aki a loser Zoltánt ismerte meg. Végignézte a fejlődésemet, a vállalkozásaim felfejlődését, és mindig engem látott. Pár évre eltávolodtunk, de most újra barátkozni kezdtünk.
Fura, egyre jobban teszik a nő, és pont olyan félénk vagyok vele kapcsolatban, mint a fejlődéstörténetem előtt...
Baszki...

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2017. December 31. Vasárnap, 22:36:54
jé, megírtam egy fc-t, de valahogy nem jelent meg itt.

Zanzásítva:
helyes milf, atom mellekkel és combokkal
pár éve online egymásra írunk
kiderül, hogy LTR-ben él ezért elhajtom a vérbe
néha zaklat - egyre durvábban elhajtom a vérbe
karácsonykor rámír - elköltözött, szétköltözött
lemegyek hozzá  - fél óra után FC - tök jó volt  :Woot_Emoticon:

kiderül, hogy az exe szétterrorizálja a próbálkozóit, zsarolja, rendőrségi ügyek vannak, a csávó lő is. :)
úgy megyek a kocsihoz, hogy nézem ki van a hátam mögött...

 :violent-smiley-007: :You_Rock_Emoticon: :sign0151:
Kalandos élet rulez. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. Január 03. Szerda, 11:01:33
Újabb Fc tegnap délelőtt...:)

A csajjal 3x randiztam. Igen jó test, de nagyon LTR-t akart, és ultimátumot adott: vagy LTR vagy semmi.
Mit tud mondani ilyenkor egy korrekt férfiember: semmi...

Ez kb. két hónapja volt. Akkor azt mondta, hogy önmagában szexért sosem pasizik.
Az ilyen bullshitet persze sosem hiszem el, kiderül, hogy fél évente szed fel valakit.

azóta no contact.

Karácsony:
Ráírtam ,hogy letelt-e a fél év.

Csaj: egyetlen szimpla oké...:)

Leszervezem a pecót, jön, és szép jót szexelünk .
semmi rossz érzés, nem akar többet, full laza, és kibaszott jó az ágyban...

Meglepett...:)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. Február 02. Péntek, 03:18:41
Na azt hiszem végre elkezdődött a valódi gyógyulásom...

A múlt héten kidobtam a legtöbb, tegnap este pedig az utolsó fuck buddy-mat is.
Aludni még nem tudok, de a lelkem megkönnyebbült.

A szakításom után elkezdtem egy vadhajtást.
Tinder, csajozás, széthajtott munka, felújítások.
Vállalhatatlan volt a tempó, de azt hittem tök jól vagyok.
Elkezdtem élvezni, hogy sok nővel dugok, szinte nem tudtam már menedzselni a sok randit.
Aztán elkezdtem érezni, hogy ez totális tévút.

Régen megtanultam, mit kell mondani, csinálni egy randin, hogy egy csaj kész legyen: totál non needy szöveg, egy kis szexualitás és preselection.
Ez tolom már-már arcátlanul, miközben belül egy rendes arc vagyok, aki kapcsolatot, intimitást, törődést szeret adni és kapni.
Egy családcentrikus kis fityf@sz, akinek nem pálya ez az életmód.

közben a lányok elkezdtek vonzódni. pontosabban nem ők, hanem az egójuk...
És nem miattam, hanem a profi műsor, és a amiatt, hogy nem értem rájuk - ott volt a sok többi...
Ez katalizátorként működött...

Aztán elkezdtek jönni a picsogások - miért nem érek rá, miért nincs több, stb...
Nem tudtam a választa:  azért, mert a lelkem üres.
A gyászba nem lehet belenöveszteni egy LTR-t. hibába mondtam ,hogy azt akarom, mindenkiben megláttam a hibát,és a kifogást, hogy
miért nem lesz jó...

Elmondtam korrektül mindenkinek, hogy mi a helyzet, elnézését kértem, és kitettem a mondat végi írásjeleket.

Most elég dilemmában vagyok.
Ha elmegyrek egy randira, pontosan tudom, mit kell csinálni, hogy szex vagy LTR legyen.
Azt is, hogy ezek közül sok minden nem én vagyok, nem internalizálódott, nem tudok azonosulni vele.
Nem én vagyok, aki 2.3. randin szexbe tolja a nőt, és nem én vagyok, aki együtt marad valakivel, aki lefekszik a 2.3. randin...
A game-em mégis ebbe az irányba tartott.

El kell engednek a szexet - szerencsére nem is olyan fontos nekem - és végre el kell indulnom újra a saját lelkem, a saját
prioritásaim felé. Keményebb út lesz, de végre végre a tiszteletköröknek.
A vadhajtás véget ért, itt az ideje elindulni a valódi, most már meggyógyult kongruencia felé.

Köszönöm a fórumtársaknak, a sok segítséget ehhez a munkához.
Sajnos pár hónapig vak voltam, és olyan irányba mentem, aminek a végén nem az a város van, ahová menni szeretnék.
Kemény a visszaút a fordulóig, de asszem már rajta vagyok.
Újratervezés, új célpont beállítva. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Aktor2 - 2018. Február 02. Péntek, 19:12:00
Két keserű érzésem is van ahogy Elolvastam ezt a témát.
Nem sajnálkozás de valahol rosszul esik hogy nekem Ennyire esetlen az egész ismerkedősdi, más meg napi szinten fekszik össze lányokkal társkeresőkről akár "csak igy".
 nekem még egy pozitív visszacsatolásom sincs hogy valaki aki nekem tetszik azzal randiztam volna akár ágy jelenet vagy randi.

Társkeresőkről...badoo semmit nem tudtam csinalni...fieztős.
Tinderen rengeteg lányt jelöltem be de csak 1 találatom volt nem irt vissza.
Youlove egyetlen egy közös találatom sincs. Mindenütt totál nuku pozitiv visszacsatolás.
Tudom ezzel azt a benyomás keltem hogy Úristen milyen srác lehet ez.. pedig nem tartom magam egy rossz gyereknek külsőleg sem szimplán csak nagyon egyedül vagyok tipus vagyok. Nehezebb az ismerkedés Főleg így hogy nincs pozitív visszacsatolás még nehezebb. Nekem nem megy ez a játszma az a színészkedés a lányok felé hogy hogy kell viselkedni hogy harcoljanak érted stb....
---

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2018. Február 02. Péntek, 22:01:32

Nyugi, el kell kezdeni, az aktív és inaktív fórumozók nagy része, aki mára már jól csinálja, azok ezeken átment mint te! Én is!

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2018. Február 02. Péntek, 22:06:23
Na azt hiszem végre elkezdődött a valódi gyógyulásom...
....
Köszönöm a fórumtársaknak, a sok segítséget ehhez a munkához.
Sajnos pár hónapig vak voltam, és olyan irányba mentem, aminek a végén nem az a város van, ahová menni szeretnék.
Kemény a visszaút a fordulóig, de asszem már rajta vagyok.
Újratervezés, új célpont beállítva. :)

Köszönjük visszajelzésed, és háládat! Mi is örülünk, hogy haladsz!

Igen, te vagy most a gyászidőszakon keresztülment fickók egyik mintapéldánya, aki ráadásul jól csajozik. (Tényleg, neked mindig így ment, vagy ha nem mikor kezdett jól menni?)

Kezdesz férfivá érni ténylegesen, mert rájöttél te is, hogy a sok nő (és dugás) nem egy értelmes cél, de még csak nem is jó eszköz! Legalábbis remélem, hogy erre jöttél rá! :)

Most kaptam egy baráti beszélgetésen egy ötgyerekes apukától egy mondatot: "Hogy férfivá érj, meg kell járd a poklot!" Erősnek éreztem a pokol szót. Így megegyeztünk "megpróbáltatásokon"-ra módosítással!

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: loveandtruth - 2018. Február 02. Péntek, 23:27:20
Hogy a sok nő és dugás nem egy értelmes cél, arra kivétel nélkül mindenki a csajozós korszakának lezárulta után döbben rá, előbb sosem :D :D :D
Legalábbis a sikeres fórumozók közül.
De ez így van rendjén szerintem.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2018. Február 03. Szombat, 13:08:08
Hogy a sok nő és dugás nem egy értelmes cél, arra kivétel nélkül mindenki a csajozós korszakának lezárulta után döbben rá, előbb sosem :D :D :D

Dehogyis. van sok érett férfi, aki már hamarabb. Persze ők ritkán jutnak ide a fórumra.

Én is így voltam vele, ettől még valami miatt én is ezt hajszoltam 2008-2009-ben.

Tehát az eszemmel tudtam, hogy a sok nő, és dugás tévút, de a pua közösség akkor áramlata vitt tovább, hogy a trófeagyűjtés az jó dolog. Hibáztam.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: HackGyver - 2018. Február 03. Szombat, 19:48:52
No várjunk,  az, hogy nőket szedsz fel meg meg hódítanod a szívüket az nem csak ahhoz kell, hogy megdughasd őket.
Egy igazán jó érett párkapcsolatban sokszor kell majd meghódítanod újra a párod szívét, mert hát minden kapcsolatban lecsökken a láng egy idő után,
aztán újra kell lobbantanod (nyilván kicsit máshogy megy ez párkapcsolatban), de ehhez szerintem jó az, ha van rutinod csajozásból.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. Február 04. Vasárnap, 20:45:53
Jimmi:

Köszönöm! Jól esik!
Azt gondolom, hogy jártam már ebben a stádiumban. Lett már csömöröm a sok csajozástól, láttam értelmetlennek és vágytam LTR-re.
Most azt hittem, hogy két rosszul sikerült kapcsolat után némi regresszióba kerültem, mert nyilván sokkal kevésbé kell egyben lenni a csajozáshoz, mint egy minőségi kapcsolathoz. Viszont most kicsit tisztulva azt érzem, hogy valami más történt: ugyanazon mentem át, de mintha mélyebbre is zuhantam volna, de magasabbra is emelkednék - sokkal jobban tisztában vagyok magammal, az igényeimmel, a saját prioritásaimmal. ( ráadásul jóval jobbak voltak a csajok is)
Szerintem a bedilizés szélén jártam pár hete, de most azt hiszem nagyon sikerült magara találni - azt gondolom, hogy belefér azt mondani, hogy pokol. munka, család, egészség téren is voltak kemény gondok, tologatott ügyek, két felújítás.... nem volt kispálya ez a periódus.
Köszönöm a támogatást!

Aktor2:
Értelek és megértelek.
Hadd meséljem el a sztorimat, hátha motivál:

Világ életemben béna voltam a csajoknál. Gimiben nem voltak barátaim, intró vagyok, sokszor közösítettek ki stb...Szl. nem kispályás hátránnyal indultam. Imádok viszont olvasni, és van érzékem a lényeglátáshoz. Könyvmoly voltam a barátok és a kamaszkori bulik helyett, de  megtanultam pár skillt. Többek közt megtanultam karatézni - ez jól jött magabiztosságfejleszésként - bár elég kín volt a macsó edzéstársak között az amogok tüzében félénk gyerekként állni. De kibírtam, mester lettem, és elkezdtem a sok elején állni. Aztán jött a pua. Nagyon megszűrtem, amit tanulok, de konkrétan 6 évig folyalatosan próbálgattam - szoc. körben, online és végül terepen is. Nagyon nehezen indult, de eljutottam oda, hogy a 6. év végére elég hatékony lettem. Azonnal látom, ha valaki vonzódik hozzám, tudom, hogy fogjam meg a nőket, leperegnek a shitek, mert azt érzem, hogy ahogy egyre több helyzetbe mentem bele, ahogy egyre több kilincset toltam le, úgy lettem egyre magabiztosabb is- ma már nem kapok, vagy észre sem veszem, mert röhögök rajtuk - kb. a valóságommá vált,hogy alapértelmezetten tetszem a nőknek, de irgalmatlan munka van emögött.

A külsőmről: vicces, de megváltoztatott ez a pár év így is. Egy loser bénán öltözött fickó voltam, most egy egész stílusos jóképű faszi néz a tükörből, aki viszont azért már kopaszodik egy kicsit. De szerintem - lehet ez kicsit ezo - nem ez számít, hanem ami a fejemben változott: ha most ránézek egy nőre, tudom, hogy inkább bejövök neki, mint nem. És ez szerintem átjön online is ( lehet hülyeség, szerintem nem az)  A nők antennája nagyon kiélezett erre . De hogy mi meló van emögött, az eszméletlen.

És nem biztos, hogy megéri: pár éve azokkal a nőkkel, akikre most fanyalgok, az életemet boldogan leéltem volna. Szl. nem biztos, hogy boldogabb vagyok.

ami jó, hogy minden téren fejlesztettem a skillt:
- ma ha egy társaságba kerülök, ált. én leszek a főnök v. a főnökök haverja
- saját céget vezetek, nincs főnököm
- nagyon megerősödött a szoc intelligenciám és az érdekérvényesítő képességem - bár ezzel még néha mindig van bajom, mert túlzottan mások érdekeit helyezem előtérbe magam helyett

Emiatt bevallom büszke is vagyok magamra.
Ami viszont fontos: elöjött az igényem arra, hogy mély szinten is rendberakjam magam. Elkezdtem pszichológushoz járni, ahol a
családi mintáimat nézzük át: mit örököltem hülyeségeket, rossz mintákat, miért félek kötödni, stb...
ezeket már nem lehet a gondolkodásminták szintjén rendezni ( ha shitel, nem utál, csak meg akar győződni, hogy erős vagyok-e pl)
Ezek mélyebb krepák, és el fognak terelni a puától.

Viszont ma ha kapok egy shitet, ugyanazzal a válasszal, amivel pár éve buktam volna, fényesen nyerek, mert erőből tudom szembenézve mondani azt. Szl. bíztatlak a melóra, megéri.

Olvasd el Jimmi könyveit, járj el előadásokra, és gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj.
Szerintem én vagyok az élő példa rá, hogy lehet eredményeket elérni - de arra is,hogy ezek nem hoznak automatikusan boldogságot.
-

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Aktor2 - 2018. Február 04. Vasárnap, 22:27:14
Szia Zoli!

Köszönöm hogy leírtad! Igen, segít a fórum, segít máshogy látni, és jó ezekről beszélni. El is hiszem hogy nagy munka áll mögötte és dolgoztál érte.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. Március 31. Szombat, 14:39:02
Jé, a múltkor írtam egy fodrászlányról, de eltűnt.

A lényeg:
- tinder - messenger -  ezer dolgom volt, ezért ultra flegmán hangüzenetekkel beszélgettem vele .
- a csajról azt kell tudni, hogy igényes, szilikonmellű fitnessmilf. Baromi jó alakja volt, állítólag az izmok alá tették be a szilikont, ettől
természetes.
- szétoltottam, ez mozgatta, ezért megbeszéltünk egy randit, de rosszul adta meg a címet ( nem néztem meg a térképet, amit küldtem)
- berágtam, hogy nincs ott, és elmentem vásárolni. :)
- hívott, de mondtam, hogy már vissza nem megyek a pénteki dugóban, és felejtsen el.
- elutazott egy hétre, küldött pár fürdőruhás képet , de azt sem reagáltam le.
- amikor hazajött rámírt, randimegbeszélés - nála a szalonban - levágta a hajam.
- az volt furi, hogy a kolléganői kb. úgy néztek, mint valami kísérleti állatot a kutató. :)
- estére nála beszéltem meg talit: gyors fc.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. Március 31. Szombat, 14:42:05
Volt egy új is, de erről még nem szívesen beszélek.
A lány tök normális volt, normális beszélgetés, normális második randi, majd konkrétan átjött dugni.
végigkeféltük az éjszakát, és kicsit kiábrándultam. Túl könnyen adta magát, túl szexőrültnek látszik - nem akarok egy olyan nővel járni, akiről tudom, hogy morcos v. hiánya van, ha nem dugod meg - és bagoly típus. Én meghalok, ha 10-kor nem vagyok ágyban. Kit kizáró ok is.
most viszont bűntudatom van, mert vele úgy vezettem fel, hogy LTR lesz - azt is akartam - és most kicsit úgy érzem magam, mint aki megdugta és otthagyja. Pedig nagyon más volt a cél.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2018. Április 07. Szombat, 12:43:58
"Túl könnyen adta magát, túl szexőrültnek látszik"

És ezeket elmondtad neki? Ha már radikális őszinteség?!

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. Április 10. Kedd, 20:02:03
nem. Sajnos nem mondtam el neki.
Napok óta készülök rá, de mindig volt "fontosabb" feladat.
köszönöm! Összeszedem magam.

Közben találkoztam egy modell lánnyal, aki viszont tök aranyos, vállalkozást vezet, és kezd nagyon érdekelni a nő.
Egy igazi önmegvalósító ezó...
Hátha...:)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. Május 14. Hétfő, 16:03:23
Hú de rég jártam itt. Azóta picit zajlanak az események.
A modell csajszit kivágtam, mint a taknyot, mert a 2. randiról késett fél órát, a 3. előtt meg elkezdett picsogni.
A fő ok nem ez volt. Azt éreztem rajta, hogy van a fejében egy modell, hogy milyen kapcsolatot akar, a pasinak hogyan kell gondolkodnia,
viselkednie, stb és konkrétan fárasztottak a fahasságai... Szépen elmondtam neki a 3. előtt telefonban, hogy picit másra vágyom...
Hát nézett nagyokat, ez még a telefonban is hallatszott.

Közben volt két tinderlány, akik össze akartak jönni velem. Mindkettőt leépítettem, mert nem érezte, hogy ők lennének az igaziak, és meg sem dugtam őket, mert éreztem, hogy sérülnének benne... Ilyenkor kezdenek el zaklatni igazán, de kitartottam...

Viszont!

közben kezdek szerelmes lenni...

Egy barátom szervezett egy hétvégi elvonulást, ahol volt egy szőke lány...rögtön nagyon tetszett...
kis szépséghiba, hogy annak a lánynak a legjobb barátnője, akivel kavartunk, de leépítettem a lányt, mert úgy éreztem, hogy játszik.

A hétvégén hoztam a formám, de sokkal-sokkal visszafogottabban toltam, mint szoktam.
nem tudok nem preselectiont kommunikálni, mert látszik a fb-omon, autómon, whatever, meg ott van, hogy nem hagytam, hogy a barátnő hülyítsen, viszont potenciális problémaforrás, hogy volt ez a kis intermezzo...

a randi is nehezen jött össze: előtte még volt egy házibuli, ahol a többek előtt semlegesek voltunk egymással, aztán csak összehoztuk.
bitang jól elbeszélgettünk, kiderült, hogy a lány ezer éve szingli, egy ideje összetörte magát valami rocker sráccal,  azóta meg mindenkit megesz.

Ezzel szétoltottam, de volt mély komfort is.
Jól éreztem magam.

Holnap találkozunk újra - jó sok delay volt, de mindketten elfoglaltak voltunk hétvégén...

Várom, és izgulok...
( közben persze volt egy marketingigazgató és egy titkárnő, akiket az első randin úgy eszkaláltam szét, hogy mindkettő a szexre vár. Az új stratégia: elmondom, hogy nem vagyok LTR alapanyag, ne ebben gondolkodjanak velem kapcsolatban... És ez baszki full működik...:)

Persze dehogynem...
Full várom a holnapot a szőkével, és ilyenkor izgulok, mint egy kis kamasz. :)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. Október 04. Csütörtök, 20:33:39
Hú srácok, ezer éve jártam itt utoljára, azóta történt egysmás...
A szöszkét elbaltáztam - full one itisbe estem, de közben az agyam már végig tisztán látott: kicsit skizofrén volt, de az egóm húzott hozzá, mert leszart, viszont a józan eszem látta, hogy a csaj egy gyász. Alig 1,5 hónap alatt kijöttem belőle, ami azt hiszem nagy szó...

Aztán ment a küldetés megtalálni életem párját:

- voltam együtt egy milliomos ultraelegáns lányával - kiderült róla, hogy hiába a segge alatt a luxusterepjáró és a menő kosztüm, full önbizalomhiányos. Őt én engedtem el, mert nem éreztem benne a stabilitást.

- belefutottam egy műkörmös lányba. a 2. randin dugtam meg. VinDicarlo szerint TESTER de nekem csak investor jöhet szóba.

- belecsúsztam egy szado-mazo lányba, az elmebeteg élmény volt. ott csak egy izgalmas szexet akart a csaj, de a 3. randi után írt egy levelet, hogy mégsem elköteleződési zavaros, és járjunk...na még mit nem...:)

- összejöttem egy fodrászlánnyal, aki irtó csinos, viszont gyereke van, ami megint nem pálya...

- volt egy modellcsaj - na ő tényleg brutál dögös volt - akinél valamiért megszólalt a vészcsengőm, és a 3. randin én menekültem el.
Nem tudom miért - még szex sem volt, de rendesnek tűnt, és nem akartam dugás után otthagyni, így bevallottam, hogy valami megijeszt benne. Volt már házas, és ezt nem mertem mondani neki, de azt érzetem, hogy nem egy hűséges típus. pedig most így visszagondolva full korrekt a lány. De akkor is. az érzéssel nem tudok mit kezeni.

ÉÉÉÉÉÉÉSSSS!

Előkerült egy régi kolléga, aki pont olyan, akit keresek.
Hűséges, nem a vad szépség, hanem az a kis kedvesen helyes - mindig ez jött be jobban. közös érdeklődés és szombaton randizunk először...
Nem kérdés, hogy nem vagyunk közömbösek, mert chaten meg-meg piszkáltuk egymást, csak a kollegális viszony engem mindig is blokkolt...DE most...

Drukkoljatok!:)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Jimmi - 2018. Október 06. Szombat, 08:49:08
Jó olvasni a történéseket! Drukk ezerrel!

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. Október 07. Vasárnap, 19:53:57
köszönöm! megvolt a randi szombaton, és elképesztő jól éreztem magam. Egész más a lány, mint a többiek: csak két kapcsolata volt, tisztának tűnik, okos, helyes...

A randi érdekes volt. Egy bevásárlóközpontban találkoztunk, majd onnan mentünk már esteledve kirándulni. Új autóm van, ami fingom nincs, hogy működik, így a meredek parkolóházi szerpentinen a randi 2. percében majdnem hátragurulva beletolattam egy kisbuszos arcba. Az elkezdett beszólni meg emberkedni, így reflexből - ebben elég kalibrált vagyok :) - visszugattam, de full higgadtan, csúnya szavak nélkül - közben full nyugodtan beszélgetve a lánnyal. Nem hittem, hogy ebből gond lesz - vlsz. nem is lett -de azért ez egy érdekes intermezzo volt egy tesztoszteronszagú f@szkardozással indítani a barátkozást.

Sokat dumáltunk, rengeteg a közös érdeklődés, és mint általában a komolyabb nőknél, kicsit kevesebbet és szoftosabban eszkaláltam - de talán jó ez ide. Az arcát simogattam meg párszor, és mivel pici, beszélgetés közben random megállítottam, és kipróbáltam, hogy befér-e az állam alá, ilyesmik.

Sok kapcsolati téma volt - és vlsz. nem közömbös ő sem. Nem szeretem elhúzni a randikat, de rossz volt elválni - sokáig is voltunk együtt, még elkísértem megtankolni a kocsiját, és utána chatan rögtön leegyeztettünk egy következő talit meg azt, hogy milyen jól éreztük magunkat.

Mára sajnos lebetegedett, és érzem magamon, hogy kicsit lágyulok, sokkal szofotosabb vagyok, mint lenni szoktam, és ettől egy kicsit félek. Ált. ilyenkor baltázom el.. .lehet tolni kéne azt az állatot, ami mindig bejön? ( igaz más lányoknál - vagy nincsenek más lányok? A múltkori elrontott szöszkéből azt tanultam meg, hogy nincsenek - mindig eszkalálni és lépni kell, amikor ott a lehetőség) a randi végén megöleltük egymást, és kb. miután az elmúlt hónapokban hulla lazán és para nélkül végigdugtam az atomkalibrált csúcsribiket, most még ezt visszaolvasva - elég egyértelműen nyertes dolognak tűnik ez oda- vissza- zavarban tudok lenni. )

Ma nem is chateltünk sokat, pedig úgy írnék rá, mint állat.
A dilemmám: visszafogjam magam a "törvények és a tapasztalat" szerint, vagy toljam ahogy jól esik.
Komoly filozófiai kérdés, és úgy látszik az érzelmi érintettség ébredezése nem tesz jót a gátlástalanul laza ismerkedésnek. :) 

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Sabre - 2018. Október 08. Hétfő, 00:31:03
A dilemmám: visszafogjam magam a "törvények és a tapasztalat" szerint, vagy toljam ahogy jól esik.

A törvények és tapasztalat utat követném, hiszen azok nem véletlenül alakultak ki.
A "toljam ahogy jólesik"el, csak az a baj, hogy lehet h te jól érezed magad közben, de a lány nem feltétlen, és ezekből jöhetnek a nagy pofára esések, hiszen észre sem feltétlenül veszed, hogy hol is siklik ki valójában a történet.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. Október 08. Hétfő, 18:56:08
Köszönöm Sabre!

Ideális esetben a kettőnek egynek egy ugyanannak kéne lennie - kongruencia rulez...:)
De ha tetszik egy lány, automatikusan kevésbé vagyok állat... ezért ma tudatosan kicsit többet eszkaláltam.
(sajnos tegnap lebetegedett, így csak chaten... viszont úgyis jó sok "jóbarátja" van ennek a lányak - hát ez az állatfaj nagyon nem én vagyok)

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Sabre - 2018. Október 08. Hétfő, 21:44:23
Ideális esetben a kettőnek egynek egy ugyanannak kéne lennie - kongruencia rulez...:)

Igen, de az az ideális eset.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2018. November 29. Csütörtök, 14:09:43
huhh...rég jártam itt.
Sajnos ez a kapcsolat sem jött össze.
A lány édes volt, kedves, de kiderült, hogy nem szeret dolgozni, nincsenek életcéljai és ez engem K!+""-ra zavart, szl. most köszöntünk el egymástól.
Őt sajnálom, mert nagyon rendes ember. Most vlsz. megint a csajozás korszaka jön.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Horváthzoltán - 2020. Január 06. Hétfő, 23:23:57
Aztamindenit...hosszú idő óta nem fórumozva végigolvastam az elmúlt három évi "párkapcsolataim' történetét és megdöbbenések sorát éltem át.

Egyrészt kellő idő távlatából visszanézve minden más.

1. már nem is emlékszem az exemre - egy halovány emlék. Hogy lehettem ennyire megzuhanva miatta?
2. borzasztó, hogy mennyit csajoztam. Értelmetlen dolog a gyászfázisban. ma inkább céget építenék vagy a családommal lennék...
3. ma teljesen másképp gondolkodom - LTR-ben, bizalomban egy szuper kedves lánnyal, akit jó eséllyel feleségül fogok venni.

Azt gondolom, hogy borzalmasan igaz, hogy hasonló hasonlót vonz. Ami itt le volt írva, az a tévelygés és az útkeresés fázisa.
Viszont vlsz. elkerülhetetlen volt ahhoz, hogy ma maximálisan értékelni tudjam azt, ami fontos.

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: Fenrir - 2020. Január 07. Kedd, 11:31:25
Idézet
1. már nem is emlékszem az exemre - egy halovány emlék. Hogy lehettem ennyire megzuhanva miatta?
Na ennek az első felét irigylem. :PDT_Armataz_01_37: Örülnék ha kitörölhetném őket a memóriámból. xd Viszont a kérdőjeles mondatodat ln is feltettem magamnak mióta elfogadtam a dolgokat, és ahogy te se, én se értem, hogy a francba tudtam ennyire kicsinálnom magam miatta/miattuk...

Idézet
Azt gondolom, hogy borzalmasan igaz, hogy hasonló hasonlót vonz.

Ezzel teljesen egyet tudok érteni. :iagree: Eddigi barátnőimnél mindig az ellentétét képeztük egymásnak. Ezért nevezhetem őket már csak exeknek.  :D

Cím: Re:Az első szárnypróbálgatásaim mint pua - első nap 2 randi, 1 dugás
Írta: metal - 2020. Január 07. Kedd, 17:02:43
Először is kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok abban a kapcsolatban Horváthzoltán.

Ez a hasonló a hasonlót vonza, hát.
Szerintem vonza a hasonló a hasonlót és nagy harmónia lehet közöttük.

Viszont az ellentétek is vonzák egymás, csak az meg nem működik hosszú távon.

Copyright: Puafesztivál 2009-2019 / - / Csajozás, személyiségfejlesztés, életstílus már 11ik éve